A versek oldala
Dsida Jenő: Születésnapi köszöntő édesanyámnak Ha van még nap az égen, Úgy ma ragyogjon az. Ha van még alvó élet, Úgy ma legyen tavasz! Ha van még szív a földön, És van még szeretet, Úgy ma üljön a világ Örömünnepet! Ha van Isten az égben, – S hogy van, azt tudom ám! Úgy ma áldjon […] Olvass tovább
Jöjjön egy Születésnapi vers anyának lányától – Orgoványi Anikó: Születésnapodra. Legyen kedved napsütéses, ború, bánat elkerüljön, arcodra mosoly üljön, övezzen a szeretet. Lelkedben maradj gyermek, légy nyitott szépre, jóra, szomjazz az igaz szóra, élvezd minden percedet. Mit kívánhatnék még néked? Virágot nem adhatok. Lelkem szőttem e csokorba: még nagyon sokszor öt évet! Még több szülinapi […] Olvass tovább
Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek Annyi szirma nincsen a virágnak, Annyi gyöngye nincsen a világnak, Mint ahányszor nevedet megáldom, Viruló virágom, Édes birodalmam, ragyogó világom! Emberek közt elhagyatva álltam, Egy nyájas szót, annyit sem találtam; Kezet akkor nyujtottál te nékem, Drága kedvességem, Szép, magányos csillag gyászos, komor égen! És azóta hű társam te voltál, Dús lelkeddel […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: A bölcs bagoly verse. A tudós bagolyné tojt egy kis utódot, de az nem lett okos, sőt inkább ütődött. Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán sokat bosszankodott lüke ivadékán. Hasztalan unszolta: – Magolj, fiam, bagoly! Hiába korholta, intette, kölkét ez csak untatta. Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett. Nem csoda hát, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Anna örök verse. Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság […] Olvass tovább
Jöjjön Szilágyi Domokos: Ősz verse. Szivárványló bánat földre költözött. Tarló őszre szállnak birkanyáj ködök. Dér dereng, halálos, dermedt förgeteg hódítja a várost, erjedt földeket. Már a tél villámlik láthatatlanul. Hallgat a világ, míg tavaszul tanul. Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Szerelmes vers költeménye. A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát homlokod havasa alatt, homlokod havát elfeledtető fényes nyári szemed szédületét szeretem és éneklem e szédület szeretetét. Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli, szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli? Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Szerelem? verse. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Tavasz van! Gyönyörű! verse. Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Kopogtatás nélkül verse. Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg. Szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma. A kancsóba friss vizet hozok be néked, cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm, itt nem zavar bennünket senki, görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod. Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre […] Olvass tovább
Jöjjön Vajda János: Nádas tavon verse Bujtor István előadásában. Fönn az égen ragyogó nap. Csillanó tükrén a tónak, Mint az árnyék, leng a csónak. Mint az árnyék, olyan halkan, Észrevétlen, mondhatatlan Andalító hangulatban. A vad alszik a berekben. Fegyveremmel az ölemben Ringatózom önfeledten. A teljes verset iTT olvashatod. Olvass tovább
Jöjjön Gárdonyi Géza Fiamnak verse. Mint a magasban lengő sasmadár, úgy kóvályog fölöttünk a halál: hol itt, hol ott egy lelket elragad. Csupán a test marad. Ha engem látsz majd némán, hidegen, és szólítasz és nem nyitom szemem, az égre nézz: én immár arra lengek. Csupán a testem az, mit eltemettek. Elhagylak. De ha sírva […] Olvass tovább