A versek oldala
Falu Tamás: Anyád Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, minden pillanatban gondolt o reád. Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt, félre tolt az útból, s elé ő feküdt. Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, ha fáztál, a lelkét terítette rád. Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd, simogatta sebed, sírta […] Olvass tovább
Farkas Árpád: Anyák némasága Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni. Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér, a villanó penge simulása benne hópuha muzsika. Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek, csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket mohó iszonyattal nézni. Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint […] Olvass tovább
Nagy Ferenc: Édesanyám Van egy szó, van egy név ezen a világon, Melegebb, színesebb, mint száz édes álom. Csupa virágból van, merő napsugárból.. Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól. Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja, Örömében sir az, aki e szót hallja. Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja, Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya. A amikor […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Tél verse. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép, Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! – S rászórni szórva mindent, ami szép. Dalolna forró láng az égig róla S kezén fogná mindenki földiét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Hintón és gyalog Rég eltemette a nyarat, Az ősz, s ez is haldoklik már, Az erdő mégis milyen hangos! Hogy fütyöl benne a madár! E füttyre fölriadtak az Álmos merengésből a fák, S a meglepő, nem-várt örömtől Megrezzen rajtok minden ág. Még ott fönn a nap is, aki Ködcsuklyájába bújt vala, Gondolva, hogy […] Olvass tovább
Petőfi Sándor – Itt van az ősz, itt van újra | előadja Mensáros László „Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.” Olvass tovább
Íme Keszthelyi Mangó Gabriella: Köszönöm verse. Keszthelyi Mangó Gabriella: Köszönöm Mikor az ég csak szürkét játszott Te gyújtottál világot, és árnyaltál színeket az égre, nyitottál kaput a tisztességre Megtöltötted szívvel a zsebem, napokban innen költekezem. És ha karcot ejt a szó, van rá ige, s tapaszként ragasztom a sebem szélére. És amit elém őszintén tudtál […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Tizennégy sor verse. Hogy ifju tested átsüt a halálon, másfélezer magányos éjszakámon, hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek, hogy árvaságom ablakát beverted, hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak, hogy a temetők rám ujjal mutatnak, hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség, nincs más erény már, csak az ifju szépség, hogy gyüretlen hasad, tündöklő térded […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Májusi éjszaka verse. Késő volt, mentem haza, lelkem az elmult nappal küszködött, mentem, mogorván, kimerülve, a kertek és villák között, nem is én mentem, csak a lábam vitt a fekete fák alatt, két lábam, két hű állatom, mely magától tudja az utat. S egyszerre a májusi éjben valami hullám megcsapott: illatok szálltak […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Májusi zápor után verse. Nagymessziről ködölt a Bükk, Gőzölt a sík, áradt az Ér S fáradt testemben hirtelen Ott, a záporverte mezőn Piros dalra gyujtott a vér, Piros dalra gyujtott a vér. Szinte sercent, hogy nőtt a fű, Zengett a fény, tüzelt a Nap, Szökkent a lomb, virult a Föld, Táncolt a […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Májusi ébredés verse. Alig pislog már lámpánk kormos szeme s födetlen asztalra bukik homlokom, homlokom, amelynek ráncaiban a szomorúság éhes madarai élnek. Még ébren vagyok és hallom, hogy csipegetik maradék morzsám, búgó hangjuk, mint az anyák zokogása: kiktől elmarta gyermekük a falánk nyomorúság. Ők az én tanuim, ők tudják szenvedésem s éjfélkor […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Haragszom rád verse. Haragszom rád, mert fürtöd fekete, Haragszom rád csalárd kék szemedért, Mely rám oly bűvös láncokat vete, Haragszom rád, kegyetlen ajkidért. Haragszom rád, mert nyugtom elveszett, Haragszom rád szilárd erényidér’, S mert bájid elrabolták lelkemet: És nincs remény, hogy többé visszatér. Olvass tovább