Jöjjön Csanádi Imre: Észtek verse.
Dübörög a tenger, a tenger,
acsarog szakadatlan a tenger,
hullámok faltörő kosait
uszítja a parti kövekre,
de a kövek, a parti kövek,
a vörhenyők, az acéltömörek
visszarugdalják szikrázva a tengert.
Tengernek a Törvény
azt súgja: terjeszkedni!
Partnak a Törvény
azt súgja: megmaradni !
Így feleselnek,
se vége, se hossza.
De őrzik a partok a földet
ha maroknyi, ha mostoha is,
őrzik zsolozsmás fenyveseit,
csivitelő nyíreseit,
csökönyös, álnok lápjait,
sovány mezeit, csordákban amelyek
gömbölyű, vad, vörhenyő köveket
legeltetnek a gleccserjárás óta;
őrzik kurta nyarak
fülemüle-szavú, anemóna-nyitó,
világló-fehér éjeit,
őrzik hosszú telek
ráérősen dorbézoló
sarki, szilaj fagyait,
almafák gyilkosait.
Őrzik kicsi föld kicsi népét,
a tengerrel, a kővel,
lápokkal és fagyokkal
vitézül viaskodót.
Dübörög a tenger, a tenger,
acsarog szakadatlan a tenger,
német bárók, cári atamánok
képében dúl-fúl a tenger,
se vége, se hossza,
századok óta.
Feketén bömböl a Fátum:
Jaj minden apró népnek!
Nem felelnek az észtek,
teszik a dolgukat:
gátat vonnak szorgalomból,
gátat vonnak józanságból,
gátat vonnak áradó énekekből,
építik magukat parttá.
