in

Csoportos játékok ovisoknak – Itt megtalálod!

Csoportos játékok ovisoknak – Itt megtalálod!

Madzagos

Mindenkinek be kell csuknia a szemét, és a játék alatt végig csukva kell lennie. A játék elején csak annyit kell elmondani, hogy az a feladat, hogy egy madzagból (amelynek a két vége össze van kötve) egy egyenlő oldalú háromszöget kell kialakítani, és ha ez kész, akkor közösen ki kell jelenteni, hogy „kész vagyunk”. A kialakított háromszöget mindenkinek fognia kell. Nagyon jó közösségformáló játék, megmutatkoznak a közösségben betöltött szerepek.

Jurtakör

A csoporttagok kézenfogva kört alkotnak. Páros számúnak kell lenniük – a játékvezető be- vagy kiáll). Lassan, óvatosan a páros számúak előre-, a páratlan számúak hátradőlnek, amennyire csak lehet, és amennyire bírnak, természetesen nagyon figyelve a másikra, hiszen egymást kell tartaniuk. Amikor kész, akkor csere, most fordított irányba dőljenek. Ha még szeretnék, lehet megint cserélni, majd lassan befejeződik a játék. Fontos a csend és a nyugalom ennél a játéknál, mert enélkül nem lehet figyelmi egymásra.

Szeretem – nem szeretem

Minden csoporttag felír egy listára öt olyan dolgot, amit szeret, és öt olyan dolgot, amit nem szeret. Ez bármi lehet, attól függően, hogy mennyire akarunk „mélyre hatolni”: lehetnek tréfás, felszínes dolgok, ételek, színek vagy bármi más, de lehetnek fontos, az illetőt mélyen érintő dolgok is, vagy persze ezek vegyesen. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik utat választja. A papírok, amelyeket használnak, lehetőleg legyenek egyformák, hogy ne lehessen már arról felismerni a szerzőt. A listákat összehajtogatjuk, és bedobjuk egy kupacba (esetleg kalapba, zacskóba stb.). Amikor mindenki készen van, a játékvezető vagy egy ehhez kedvet érző játékos egyesével felolvassa a listákat, a többi játékos pedig megpróbálja kitalálni, ki lehet a lista szerzője. A játék kimenete nagymértékben függ attól, hogy a játékosok mennyire ismerik egymást. Ezért ez a játék inkább olyan csoportoknak javasolt, akik már egy ideje rendszeresen találkoznak, együtt játszanak.

Ez a cikk Csoportos játékok ovisoknak – Itt megtalálod! először a Kvízmester.com. oldalunkon jelent meg.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Csapatépítő játékok ovisoknak – Itt megtalálod!

Fejlesztő feladatlapok ovisoknak – Itt megtalálod!