Jöjjön a Csukás István versek összeállításunk.
Csukás István gyerekversei – 11 aranyos vers gyerekeknek, a Süsü és a Pom Pom népszerű szerzőjétől – Íme a nagyszuloklapja.hu teljes összeállítása.
Csukás István: Róka Ricsi
Az erdei rókalyukban,
ahol az út nagyot huppan,
éldegélt öt róka ottan:
rókapapa, rókamama,
két nagy testvér s egy kicsi,
a neve:
Róka Ricsi!
Rókapapa, rókamama
véletlenül nincs otthon ma,
véletlenül egy tyúkólnál
buzgón szimatolva kószál.
Béke van a rókalyukban,
horkolva egymásra huppan
s az orrán át trombitál
hájas Henrik, lusta Pál!
Útnak ered Róka Ricsi:
„Nem vagyok már olyan kicsi!
Megnézem a nagyvilágot,
hátha egy-két csodát látok!”
Erdő szélén kergetőznek
fürge lábú pettyes őzek.
Három nyuszi ugrál sorba
sombokorból sombokorba.
Ricsi uzsgyi, tátva szája,
foga közt a nyúl bundája,
illetve csak egy-két szőre,
mivel a nyúl fut előtte!
Sebaj! Ricsi gyorsít, kerül,
a nyúl ugrik, úgy menekül.
Vigyázz, vigyázz, rókafi, rőt,
ne kövesd a cselezgetőt!
Mert a nyulak ravaszak ám,
lefékeznek a tó partján,
Ricsi meg, jaj, belecsúszik,
sárt köpködve kapál, úszik.
Kacsák szidják rikácsolva:
„Mit keres a tóban róka?!”
Ricsi végre kivergődve
partot ér, sáros a szőre.
Ahogy haza így baktatott,
fejéhez vágtak egy makkot,
a nyulak is kinevették,
mégse vették el a kedvét!
Szép a világ! Ez világos!
Habár egy kicsikét sáros.
Míg idebent trombitál
hájas Henrik, lusta Pál!
A 2020. év első két hónapja alatt két súlyos veszteség érte a magyar irodalmat. Január 31-én Tornai József hunyt el, február 24-én pedig Csukás Istvánt vesztettük el.
Csukás István (1932–2020) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író a hatvanas évek elején induló költőnemzedék markáns képviselője volt. A Magyar Írószövetség – melynek a jeles szerző Örökös tagja – közleménye hangsúlyozza, hogy Csukás István „nem formanyelvi újításokon törte a fejét, hanem a líra ősi eszközeit és céljait hangszerelte korszerűvé, a jelenkorban élő, boldogságot kereső s életértékeket találó személyiséget állítva a középpontba”. Legismertebb karakterei: Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr, Radírpók, a Nagy Ho-ho-ho-horgász.
Szerzőnk tehát egyszerre volt zseniális értője a gyermeki és a felnőtt léleknek. Költészetével és felejthetetlen alakjaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy neki két szárnya van: az egyik a mese, a másik a vers. Tavaszi versében mindkettővel szárnyal a mi örökké mosolygós Mesterünk… – írja a karpataljalap.net oldalon Penckófer János
Csukás István: BŰVÖS VIRÁG
Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat.
Becézgeted, örül ám!
Szíved örül, lelked röpül, csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra.
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja, míg merengsz az illatán.
Csukás István: SZOMJAS ÉVSZAKOM
” Szívemig húz a szerelem,
szíved verését hallgatom.
Télből, csendből győztesen
feltámad szomjas évszakom,
fuldokló hite milljó zöld
torokkal a napfényre tört,
így nyitsz bennem, tán tudatlan,
félszeg jóságomra ablakot,
hogy ne legyek, emberi alakban,
vakon zuhanó halott,
modell a pusztuláshoz, itt
belül ne tervezzek állatit.
De mint nyers színek közt szemed,
acsargó vágyak közt szavad
sosem volt egyensúlyt teremt,
veled legyek én boldogabb.
Ütőered ver: rebbenő fecske,
míg bőröd nyár-ízét keresve
csókollak (nyárba horgonyt dobunk),
vár ölelésed tiszta hona –
Két kézzel pazarló korunk
véget ne érjen soha!
Áldlak én érte, míg a vér
szívemből szívembe visszatér. ”
Csukás István: Óda egy bodzabokorhoz
A visszahozhatatlan múlt lobog
mögöttem, árnyékom elém veti.
Mitől voltam boldog, boldogtalan,
nem mondhatja meg énnekem senki.
Medáliás bodzabokor hátrál
a fehérre meszelt vályogfalig;
talán ez volt, talán nem is ismer,
talán csak én vagyok idegen itt,
ahol születtem s a másik, az igazi
bodzabokor hűs sátorrá kinyílt
fölém, ha kértem, s forgatta a hold
fényében foszforeszkáló virágait.
Nem én vagyok idegen, ő hagyott el,
az elérhetetlenné ritkult gyerekkor!
Nem tudok sátrad alá bújni már
a régi kedvvel, vén bodzabokor.
Nem tudok hátrálni, csak magamig,
túlmagasra nőttem és hasztalan
mondanám neked, amit úgyis tudsz,
s jobban: ragaszkodj ahhoz, ami van.
5 bájos állatos vers Csukás Istvántól
Csukás István: VADGESZTENYE KOPPAN A FEJEMEN
Vadgesztenye koppan a fejemen, itt az ősz,
na, ez aztán elcsépelt költői téma!
A vadgesztenyét mindenesetre zsebre vágom,
ajándék ez is, vagyis ingyen van, mint
a levegő, vagy a fák aranya, vagy a bokor
sün-szuszogása, mohón begyűjtök mindent,
jó lesz még – mikor is, mire is? Jó lesz
bizony! Madár fürdik a kerti csapnál,
kutyafej nyúlik ki a kerítésen, körte
bimbamoz, dió pislog manószemként
a ráncos szemhéj mögül, elteszem ezt is
a többihez, hogy a végén ne üres kézzel menjek.
Csukás István: SZERELMES VERS
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
Három Csukás István vers, amit érdemes elolvasni
Vers a hétre – Csukás István: Tavaszi vers
Csukás István főként gyermek- és ifjúsági műveiről ismert, azonban nem csupán meseíróként alkotott maradandót és halhatatlant, de költőként is igen jelentős életművet tudhat magáénak, sajnos utóbbit azonban sokkal kevesebben ismerik. Első önálló verseskötete Elmondani adj erőt címmel 1962-ben jelent meg, ezt hamarosan követte az Előszó a szerelemhez 1965-ben és három évvel később a Koromcsillag. Érdeklődése az 1960-as évek végétől fordult a gyermekirodalom felé. Legyen szó meséről, regényről vagy versről, Csukás a világ szépségeire, csodáira rácsodálkozó szerzőként a szeretet hangján szólalt meg. „S máris azt forgatom a fejemben, hogy könnyíthetném meg tehetséged útját, mivel lehetnék segítségedre abban, amit el akarsz érni… – írta róla Illyés Gyula, így folytatva –: Örülök, hogy ilyen életkorral, ilyen múlttal ennyire vitted.” – áll a cultura.hu cikkében
Csukás István: Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona
az ablaküvegen át rám nevet
amit nem tudok megunni soha
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én
örökzöld időmből kipislogok
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág
ledobjuk, unt kabátot, a telet
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
