Dsida Jenő: A költő feltámadása
Már leng körülötte
a gyertya:
legyen neki fényes az út.
– Fátylat az arcra!
– A kézbe keresztet!
– Lába elé koszorút!
Bomlad a test már,
barnul a hulla,
a tömjénfüst gomolyogva
kicsap, sírva köhögnek,
felnyöszörögnek,
torkát köszörüli a pap.
És akkor
lám, fölemelkedik
Ő.
Ajtóhoz tántorog
és kimegy Ő.
A tártölü fenyves alatt
mellébe özönlik
a hűs levegő,
meghajlik a szirti fenyő,
a sok suhogó
fa-titán.
S Ő
elrohan alkonyi fényben
egy lángszinü lepke után.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
