Dsida Jenő gyönyörű verse, ami sokak szívét megérinti
Dsida Jenő, a 20. század egyik markáns magyar lírikusa, olyan versekkel gazdagította az irodalmi örökséget, amelyek mély emberi érzéseket és lelki állapotokat tárjanak az olvasó elé. Az egyik ilyen vers, „A gyöngék imája,” különösen erőteljes hatást gyakorol az olvasóra. A versek olyan univerzális érzéseket és gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek szinte mindenki számára ismerősek és megrázóak.
„A gyöngék imája” című vers Dsida Jenő sajátos stílusában és mélységében rendkívül megérintő.
A költeményben foglalt imádság nem csupán egy vallási rituálé, hanem a gyengeség, a kiszolgáltatottság és az emberi törékenység univerzális élményét is közvetíti.
A vers egyszerű, mégis lenyűgöző nyelvezete és szerkezete egy olyan mély és megindító élményt nyújt, amely sokak szívét képes megérinteni.
Dsida Jenő: A gyöngék imája
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmáló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi,
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz
csak gyönge, nagyon gyönge.
