Jöjjön Gábor Andor: Kályha mellett verse.
Ha kályhádban vidám a tűz,
S a villany csatját elcsavartad;
Ha láng, kapkodva, lángot űz,
Mert üszkét vassal fölkavartad;
Ha izzó, rózsaszín parázs
Baráti szemmel húny-hunyorgat,
És szétdereng vörös varázs,
S emlékezés aranyja olvad;
Néhány hassáb fa áradó
Boldogságot tud rádigézni,
(Kint sír a szél, vagy száll a hó)
Be jó,
Be jó is este tűzbe nézni!
A lángban táncot jár a mult,
A lángok múltat énekelnek;
Felújulnak homályba hullt
Szavak, szépségek és szerelmek:
Anyád emlője, kedvesed
Tüzellő szája újra éled;
Minden meleg, mi elveszett,
Eléd lebeg most, mint a lélek:
Száz elhült, forró semmiség,
Egymásba fonva és gyürűzve.
(Kint gyásszal gyászol gyászos ég)
Be szép,
Be szép is este nézni tűzbe!
A könny oly könnyen fölfakad,
És könnyen perdül, mint a gyöngyök:
A szíved már csak ad, csak ad,
Széthulltak benn a zord göröngyök;
Eszedbe jutnak mind, akik
Nem ulhetnek most kályha mellett;
Ruhájukon rest szél szakít,
Az ajkukon fagyos lehettet;
Ma az tüzelhet csak, ki dús,
A pénzét bárhogy is kereste…
(Kint ezreken diderg a hús)
Be bús,
Be bús is tűzbe nézni este!
Ki fázik: él még s élni jó…
De hányan mentek, messze tőled,
Hová nem ér többé a szó,
S akikből hantos csontmező lett?…
Azok már nem melegszenek,
Ha minden erdő lángra gyúl is,
Ha égnek is mind szenek,
S egész világ zsarátja hull is!…
Nem tudja már se szív, se száj
A holtat élővé idézni…
(Kint néma éj és néma táj)
Be fáj,
Be fáj is este tűzbe nézni!
