in

Heltai Jenő: Csillagok

Jöjjön Heltai Jenő: Csillagok verse.

Ti csillagok, ti árva csillagok,
Én is talán testvéretek vagyok.
Mert az a sorsom, ami a tiétek:
Égek, kiégek, ahogy ti kiégtek.
Nem üstökös, parányi szürke bolygó,
Magányos éji vándorhoz hasonló.
Úgy járom itt lent ezt a földi pályát,
Ahogy ti fönt a kék ég Szaharáját.
Nem tudva merre, meddig, hova, honnan,
Társatlan úton, bús rabszolgaságban.
Keringve egy kegyetlen Nap körül,
Ki nyomorunkon meg nem könyörül,
Fényt gyéren ad csak, fukarul melenget,
De lángoló ölébe bé nem enged,
Tüzes ostorral kerget menni, menni,
S nem hagy pihenni, nem hagy megpihenni.
Ti csillagok, gyötrődő csillagok,
Én is talán testvéretek vagyok.
Mert nyögöm én is ugyanazt az átkot,
Mely titeket ver, csillagmilliárdok.
Nem szabadulunk a babonás körbül,
Utunk alattomosan visszagörbül.
Rajta hiába robogunk tova,
Nem érkezük meg soha sehova.
Százezer éves, egy napos, egy órás
Meddő keringés, szédült forgolódás,
S én is, ti is, mint könnyű kis pihe,
Beleveszünk a szörnyű semmibe.
Ti csillagok, haldokló csillagok,
Én is talán testvéretek vagyok.

Köszönjük, hogy elolvastad Heltai Jenő: Csillagok költeményét.

Mi a véleményed Heltai Jenő: Csillagok verséről?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Heltai Jenő: Csavargó

Vajda János: A virrasztók