Jékely Zoltán: Új évezred felé
Mi kétezerben nem élünk, szegénykém,
az új évezred nem lel itt bennünket;
fekszünk a mélyben, s az ég régi kékjén
fenn, fenn különös új gépek keringnek.
Lebontották a házat, hol születtünk,
– mint a Tabánt. Ágyunk, székünk elégett.
Sok könyvünk méltatlan kezekben eltűnt –
s hová lettek alakunkról a képek?
Az utakon új cipők nyikorognak,
más ruhákban más lányok lengedeznek.
Mint lelke eldugott öreg bokornak:
az álmunk egyre sűrűbb, édesebb lesz..
Tovább lóbálja felettünk az égen
az idő a napot, e lassú ingát,
s úgy alszunk már, mint földünk más felében
a kőbepólyált, hosszucsontu inkák.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
