József Attila: A gondolkodó szonettje
Dübörgő gépváros zúgó agyam.
Hangja – mit roppant barlangvisszhang adhat
Mély orgonára és a gondolathad
Rokkant derékkal görbed untalan,
Mint korhadt fűz görnyed szomoruan
Deres partján zajló, jeges pataknak.
Az épitők téglát téglára raknak,
Molnárok szíja suhogón suhan.
S mind robotol – minek? maguk se tudják,
De egyszer tán megúnják ezt a munkát,
Izzadt ölükben őrület fogan –
S – egyszerre mind! – kizúdulván a kába
Műhelybörtönbül bősz anarkiába
Szétkujtorognak részeg-boldogan!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
