Alkalmi vers, melynek megírására barátja, a Reménytelenül című versét megzenésítő Ottó Ferenc kérte föl (unokaöccse, Gellér Balázs első születésnapja alkalmából). Bár az Altató 1935 februárjában született, csak a Szép Szó 1938-as József Attila-emlékszámában jelent meg először. Leginkább szembetűnő sajátossága a versnek csodálatos gyengédsége.
A „hivatkozások” felsorolásának monotóniáját azzal ellensúlyozza, hogy nemcsak megszemélyesíti a tárgyakat, hanem kiemeli apró gesztusaikat is (a darázzsal alszik a „zümmögés”, a villamos „álmában csönget egy picit” stb.). A meseszerű körkép és az utolsó előtti versszak némiképp túlbonyolított metaforája után (a távolság mint ajándék, szoros kapcsolatban azzal az ígérettel, hogy óriássá fog nőni a megszólított gyerek) egyszerűségében is döntő – tovább nem fokozható – érvnek szánja, hogy alszik már az anyuka is. – áll a magyar-irodalom.elte.hu oldalon.
József Attila – Altató
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
