Jöjjön József Attila: A csapat verse.
Gáspár Katának
A dombon két gyerek tornyot rakott magosra a szép, puha sárból,
Összedugták a homlokukat, nézték, fejük között elnyúlva jött föl a nap,
Lassan gurult föl a fatörzsön, vonta a csapatot arrafelé –
Legelől a jóhúsú ifjak, kacagnak és két teli marokkal füvet nyujtanak föl
az égnek,
Meg a lányok, lányok – bő harmat gördül domború melleteken,
Cseresnye van a hajatokban, szaladtok és kezetekben lobog a szallag!
Odadőltök a magos fának, vártok lihegve társaitokra,
Akik komolyan lépdelnek mögöttetek, lenéznek és úgy mosolyognak –
Erősek is a férfiak, vállukon jólcsinált csákány,
Hegye úgy mozog, mint az inga, lépésre mozdul, figyelik jól az aggastyánok
S közben-közben leülnek a nagy fehér kövekre, azok meg csöndben
fölemelkednek,
Szállnak lassan előre, mig ezüst fejük is rájahajtják,
Aztán jönnek a friss halottak, átlátszók ők még, mint az ablak,
Alvó fehér hal lebeg a törzsük közepén –
Utánuk már a régebbiek, szép testükből nagy darabokat vetnek a bokrok alá
S a csontvázasok kitárt karjukkal, piros madarak röpültek arra,
Énekelnek a karcsú széllel, mely a port magosba dobja,
Rajta átcsillognak zuhogó
És frissen fakadt nagy, tömör vizek.
