József Attila gyönyörű verse, ami sokak szívét megérinti.
József Attila, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, élete során sokféle érzelemmel és gondolattal találkozott, melyek mély nyomot hagytak költeményeiben.
Szavai mögött a szenvedély, az emberi lélek mélységei és a társadalmi kihívásokkal való küzdelem bontakozik ki.
Verseiben a személyes érzések és az általános emberi tapasztalatok keverednek, így válnak sokak számára azonosíthatóvá és érintik meg az olvasó szívét.
Azok, akik ismerik és olvassák József Attilát, gyakran éreznek mély kapcsolódást a versei által közvetített üzenetekkel.
József Attila: Magány
Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.
Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.
Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.
Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.
Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.
