Egy igen összetett alkotással állunk szemben, amely egyike a leghíresebb a magyar versek közül.
A szerzemény vallomás, amelyben három szereplő tűnik fel: a gyermeki én, a felnőtt én és a mama. Megtalálható benne a harag, az elhanyagoltság érzése, ám ezt kompenzálja a megbánás, elérzékenyülés hangulata.
MAMA
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még õszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késõ,
most látom, milyen óriás õ —
szürke haja lebben az égen,
kékítõt old az ég vizében.
