Juhász Ferenc: Élni! Élni! Élni
Mint amikor villám csapott
a faluvégi nádfödeles házba,
s lángolt a ház, a nádkéve sátortető,
s égett a gerenda, a gerendaszerkezet tető-hajó,
az ajtó, az ajtókeret, az ablakkeret, a vályog-fúgában
a szalmatömés-sár, az ágy, a szekrény, a szék,
a függöny, a párna, a dunyha, az asztalterítő,
a falvédő a konyhafalon a zománckályha fölött
és minden lángolt és minden égett,
s félrekongattak a harangok, a nagyharang, a lélekharang,
s kiabált a falu: tűz van, tűz van!
s rohantunk vödrökkel, lapátokkal tüzet oltani:
a férfi, az asszony, a gyerek, a fiú, a lány, a kamasz,
a napszámos és a kurva, a paraszt, a munkás, tisztviselő!
s odafönt az ég aranyöröm láva-gyönyörében
lila tajték-bivaly csordák tolongtak, bőgtek, hömpölyögtek
és dúlva, nyálazva hörögtek és szarv-szúrásuk újra-villám,
falu-földbe szúrt arany-villa, fehér sistergés-lapát:
lángolt a ház, parázs-kévéket röpve, mint a Sátán,
s fájt a fának a tűz, fájt a tűznek a parázs, fájt
a lángnak a vörös dörgés, zöldkék tollkazal dübörgés,
s mi dolgoztunk a lila-dübörgés habszőrhorda alatt az esőben
és sehol egy tiszta-tiszta csillag, valami hűvös fölszakadás,
mintha tinta-kacskaringós, tinta-csipkeláz itatóst tépne szét a magasság:
ilyen vagyok most! Testemben jajlángban izzó rozsdás
vaskötelek, tekerőkarok, emelődaruk, cölöpök, csigák, vas-kaktuszok,
cseppkőbarlang kristályoszlopok, márvánnyá aszalódott
őskori fák, vak fogaskerekek, csavaros zárak, csavarmenetek,
csavaranyák, ácskapcsok, ács-szögek, sziklahálók, légkalapácsok,
madárcsőrök, krokodilharapások, ősgyík-ölelések,
fagy-karolások, fagyott sikoltások, susogások és suhogások
szakadék-sikolyok, csillagparázs-rácsok, vasfogók,
szitaszűk szőlőprések, meteor-fölizzások, csontcsipke-zuhanások,
feszítés-szalagok, sajgás-pelenkák, nyál-igék, borzalmas
fojtó nyakkoronák, kövek, vasak, iszonyat-hegedűk
bagolysírások, sascsőr-ásítások, vasboronák, ősgyík-karmok,
csipeszek, szikék, márvány-padlások, remete-oszlopok,
vaskandúr süncicák, növekedés-tekeredésfák, izzás-bojtok,
horgok, horgonyok, apadás-rudak, száradás-csövek,
forgó, sziklagolyók, tűz-zuhogás dübörgő vízesések,
nyál-igák, téli udvaron kötélen száradó ingek, fagyott lepedők,
üveg-állagú jégropogású lepedők, jégcsap-hajnalok,
pikkelykés-csontuszonyfésű halak, havas alkonyi tarlók, kusza ugarok,
kobrakígyó fejlevelű sziszegés-jajongás-tevék, háromdimenziós
szitarács-számítógéprajz-kakasok összegyűjtött
fájdalom-halmaza lettem. Ember-alakú szégyen gyötrelem-gond.
És a hús, a vér, a velő, az ér, a szem, az agy, a belső-szerv, a csont
már csak földet tud remélni!
De mégis élni, élni, élni, élni!
Mert mégis élni, élni, élni, élni!
