K. László Szilvia: A kis Lajhár Alajos
Lajháréknál nagy az öröm
született egy aranyos,
igen bájos,
igen ügyes,
igen jámbor,
igen eszes,
gyönyörű szép lajhárbaba:
a kis Lajhár Alajos.
Ám, hogy telnek napok, hetek
jön a gond is, rengeteg,
olyan sírós,
hangja éles,
túl mozgékony,
néha rémes!
Súgnak-búgnak a rokonok:
jaj, de furcsa egy gyerek!
Sóhajtoznak a lajhárok,
nem tetszik már senkinek.
Rendes lajhár:
lusta, lomha,
nem szaladgál
bolond módra!
Kérdezgetik a testvérek:
ő már mindig a mienk?
Visszavinni nem lehet?
Sír az anyja, morog apja
kérik durván, szelíden:
Ülj le kicsit!
Figyelj jobban!
Ne kiabálj
már a boltban!
Legalább néha pihenj,
nyugodj már meg, kicsinyem!
Orvos látja, de hiába
nem segít a pirula.
Telnek napok,
telnek hetek,
nő, csak nő
a lajhárgyerek.
„Rendes lajhár már nem lehet”
suttogják a faluba.
Ám egy napon nagyot fordul
kis lajhárunk élete.
Jön egy cirkusz,
befogadják,
légtornászként
alkalmazzák,
nevét zúgja a közönség,
s egyre nő a sikere!
Büszke már a lajhárcsalád:
Milyen ügyes csemete!
Olyan fürge,
olyan kecses,
csodáljuk,
ez természetes,
lajháréknál ilyen sikert
nem ért még el senki se!
