Kányádi Sándor: Októberi lakoma
Sárgul, ritkuló lombú fák,
Üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.
Almát tallózgat, lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)
Megrakja zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél a kalapja.
Követ keres, két jó követ,
föl sem kell állni érte.
Körülötte már ott csücsül
utcája kicsi népe.
Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
