Jézusról szólnak az alábbi szerzemények, az év egyik legnagyobb ünnepe során emlékezünk meg Róla. Ezek a sorok segítenek a bűnbánatban és a lelki felkészülésben.
Íme a Keresztény húsvéti versek összeállításunk!
Reviczky Gyula: Húsvét
Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az Isten-ember
Győzelmesen!
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicsõ,
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nõ,
Gondoljon feltámadására,
Mely örök leszen …
Feltámadt az Isten-ember
Győzelmesen.
Túrmezei Erzsébet: Válasz
Bizony szomorú volt a leveled…
Sötét, reménytelen, vigasztalan.
Kezét tördelte benn a fájdalom.
A fájdalomnak annyi hangja van.
Komor, gomolygó, tépett fellegek,
és el nem űzi őket semmi sem.
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?
Nem akarod te megtagadni Őt,
mégis tagadja lényed és valód,
mégis tagadja koldus életed
az érted vérezőt és meghalót.
Pedig te küzdesz – keményen, nagyon,
s a sorsod küzdeni, de győzni nem. –
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?
Hiszen amerre feltámadva jár,
megzengeti a győzelem dalát,
szemek sugáros fénye hirdeti
erejét, életét, diadalát…
vén téli fának korhadt törzse is
rügyet bont új tavasz reményiben!
– És tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód sírban pihen?
Nem gondolod, hogy ott halad veled?
Siettek együtt Emmaus felé.
Hangja már bontogatja az eget,
S balga szíved úgy gerjedez belé.
Itt-ott kék hasadék a fellegen,
sugarak törnek át, fénylik be Őt…
Egy pillanat még… s hittel boldogan
borulsz le élő Megváltód előtt.
Aytay Gábor: Emmaus
Elmúlt immár a legszebb nap is,
Az alkony ráborult a tájra,
Úgy mennek ők Emmaus felé,
Mint két könnyes, szomorú árva.
Egymást nézik vigasztalanul,
Hallottak valamit, mely csodás,
De köd borong a lelkük előtt,
És minden csak puszta látomás.
Leszáll az alkony, esteledik,
S fenn ragyog mégis egy csodás nap,
S ím fényözönben áll a kereszt,
A kegyelem, mely életet ad.
A hegyormon zengnek a kürtök,
Alkonyban így örök a hajnal,
Velünk van már az Élet ura,
Kik telve vannak jajjal-bajjal.
Emmaus felé hogyha megyünk
És az alkony lassan ránk borul,
Ha sírunk, szemünk tele könnyel:
Ő odajön mellénk vigaszul.
Bejön házunkba ismeretlen,
Megtöri nékünk a kenyeret,
Sebhelyes kézzel felénk nyújtja
Az új, győzelmes életet.
Angyali ének ütemére
Száll életünkből minden óra,
Szóljunk mi is: maradj velünk,
Mert megérkeztünk Emmausba.
Kárász Izabella: Legyen húsvét
Harangzengéssel beköszönt a húsvét,
virágpompa ring minden levelén,
ledobja fagyott páncélját az élet,
győzőként ragyog a tél tört jegén.
Jézus lehetett ilyen győzedelmes,
nagy ünnepi, szép, lelki fénymezőn,
mikor nagypéntek gyászos éje helyett
húsvéti fényben feltámadt dicsőn!
Ó, nincs szebb, mint a feltámadott élet,
az újjászépült, ragyogó világ!
De nagypénteki búra győzelmet
e föld népének vajon itt ki ád?
Nincs addig húsvét az emberi szíven,
hiába hívja ünnepi harang,
míg Jézus lelkét magáénak vallva
nem szólal benne kikeleti hang.
Mindenfelé e földön legyen húsvét,
Jézust meglátó, megváltó öröm,
boldog tudat, hogy nem hal meg a lélek,
ha hisz, de ragyog örök örökkön.
Ünneplő szívvel Jézust magasztalva
zengjen az ének itt e föld terén
amíg, mint mindig, beköszönt a húsvét,
s virágpompa ring minden levelén…
Szabolcska Mihály: Húsvét
Miért keresnéd Őt a sírba
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!
A Golgotán volt az ítélet,
Ott győzte le a bűnt s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!
A Golgotán Ő meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.
De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!
Túrmezei Erzsébet – Húsvét hajnalán
Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír felé hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár,
és csattog az ének száll által a légen
fel, fel az ég felé… Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttünk ment még,
és ajkén az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe,
és suhog a korbács és csattog az ostor.
Hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? – Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra csak. Úgy… úgy mint régen.
Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, ki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír felé hárman,
nagypénteki gyásszal húsvéti sugárban.
Hogy látnak szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!
Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.
Húsvétkor, ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állni feltámadottan.
