in

A költészet napja 2016 – Debrecenben ezúttal is fesztivállal ünnepelnek

Minden korosztálynak szóló összművészeti programsorozattal várják az érdeklődőket a költészet napja alkalmából a XIV. Debreceni Költészeti Fesztiválon április 11. és 13. között.

Komolay Szabolcs, a város alpolgármestere a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei rendezvénysorozat kulcsszavai a meghívás, a vendéglátás és az elfogadás. Példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amelynek köszönhetően 2003 óta a város intézményeivel közösen ünneplik meg a költészet napját. A fesztiváljelleggel pedig az a cél, hogy a programok élményszerűek legyenek.

A fesztivál díszvendége Takács Zsuzsanna Kossuth-díjas költő és műfordító. Az április 12-i Kölcsey Központban megrendezendő esten Takács Zsuzsanna pályájáról, műhelytitkairól Szirák Péter irodalomtörténésszel beszélget.

Megidézik a fesztiválon a 250 éve született Fazekas Mihályt és a 111 éve született József Attilát is. Április 12-én a kisiskolásoknak ad koncertet a Sebő együttes.

Szirák Péter, a rendezvény kurátora azt emelte ki, hogy a színház és a zene is jelen lesz a fesztiválon, a rendezvények egy részét kiviszik az utcára.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: a legszélesebb korosztályt célozzák meg a programokkal, az óvodásoktól a kisiskolásokon át egészen a nyugdíjasokig.
Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója a számos program közül kiemelte a Fazekas Mihály születésének évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázatot, amelyre csaknem 300 pályamű érkezett, többek közt Kolozsvárról is.
A megyei könyvtárban Moldvából érkező csángó előadókat is vendégül látnak és bemutatják Oravecz Imre Távozó fa című verseskötetét.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a “Kedv, remények, trillák…” címmel meghirdetett versmegzenésítési pályázat döntőjét április 15-én tartják.

Keczán Mariann, a Debreceni Református Kollégium muzeológusa arról beszélt, hogy verssétát szerveznek iskolások és felnőttek részére olyan helyekre, amelyek debreceni irodalmi vonatkozással bírnak.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

A költészet napja 2016 – Versmondásért színházjegyet adnak Veszprémben

Versünnep Fesztivál: Lőrinc Tímea nyerte a fődíjat