A könnyek és a sírás mély érzelmek kifejezői, amelyek a költészetben is gyakran megjelennek.
A fájdalom, a veszteség, a szomorúság és a hűtlenség mind-mind olyan témák, amelyeket a költők verseikben könnyekkel áztatnak. Ebben az összeállításban nyolc olyan klasszikus verset olvashatunk, amelyek középpontjában a sírás áll.
Ezek az alkotások megmutatják, hogyan válik a könny és a dal a lélek gyógyítójává, miközben a fájdalom kitör belőlünk.
Móra Ferenc: Két egytestvér
Két egy testvér a könyű és a dal,
Soká vajúdó fájdalomnak ikre,
S ahogy kibuggyant, a megenyhülés
Veti színes sugárát mindegyikre.
Pósa Lajos: Sirok, sirok, nem tagadom, sirok…
Sirok, sirok, nem tagadom, sirok,
Tinta helyett könnyeimmel irok.
Karinthy Frigyes: Halott
Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, –
De én már tudom, miből él a halott:
A halott könnyekből él.
Dsida Jenő: Foszlány
Nyugatra fut,
Lehelet hajtja:
darab kis ég,
felhő-foszlány…
Dsida Jenő: Öreg postás a város végén
Az öreg postás
haza tart.
Kölcsey Ferenc Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?
József Attila: Sóhaj
Ha könny csorog,
Ha kebel sír,
Ha jaj hallik,
Ha ég dörren,
Föld kerekén
Akármerre:
Az én könnyem,
Az én keblem…
Tóth Árpád: Kitárom ablakom…
Kitárom ablakom, mily szépen száll a hold,
Mily boldogan lebeg!
Mint elszabadult léggömb a bolond
Földi vásár felett.
