in

Kosztolányi Dezső – A bal lator

Hirdetés

Jöjjön Kosztolányi Dezső – A bal lator verse.

Téged dalollak: vasderekú lator,
jéggé fagyott dac, szótalan óriás,
ki meghalál szégyen-keresztfán
s nem hajolál meg a gyáva kínnak.

Két ezredéve zúg le merész szavam,
lantom favázát megszögezem vadul
s vasszívvel és csontos marokkal
zord zivatart kavarok nagy öblén.

Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz,
erényt pirító, tisztakezű gonosz –
te hallgatál kővé meredten,
míg az erény nyavalyogva koldult.

Előtted állt a pálya szabad tere:
hitért cserélni drága, derűs jövőt,
egy szódra várt csak a kegyúr ott, –
s félrelökéd nyomorult jutalmát.

A jobb lator még aznap a mennybe volt
s bizony mondom, te itten a földön is,
meg sem halál, már ott valál te,
még mielőtt letörték a térded.

S hogy néma lett az agykoponyák hegye
és az olajfát porzivatar veré
s indult a föld s hasadt a kárpit:
két nagy, erős merevült a gyász-fán.

Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb
ő volt, a véres, összeköpött zsidó,
ki néma fejjel dőlt le, büszkén
és akihez te sosem könyörgél.

Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső költeményét.

Mi a véleményed A bal lator írásról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Wass Albert: Szegény vagyok

Kosztolányi Dezső versek A-tól Z-ig