in

Kosztolányi Dezső: A bölcs halála

Hirdetés

Jöjjön Kosztolányi Dezső: A bölcs halála verse.

Platon mosolygós, csöndes agg vala.

S amint egy őszi nap nehéz beteg lett,
leült a földre dús szőlője mellett,
hol elhuzódott háza kertfala.
Reásütött kiszáradott, sudár
nagy termetére a langy napsugár,
tar homlokára fényt merengve szőve.
Mosolygva nézett az agg bölcs előre,
eltűnt előtte már a bú, a kín:
s elmélkedett az élet titkain…

Élvezte csöndben a szelíd magányt,
s amint a megváltó halálra várt:
meglátta árnyát a napos falon.
Gondolkodott: mi a való vajon,
hogy ő-e, aki ül a durva földön,
vagy az az árny, mely üldözi örökkön?
Elmélkedett soká, küszködve várt még,
s azt mondta végre, hogy való az árnyék,
s tünők a portestek s a kósza bolygók,
és fínom ajka édesen mosolygott.
Alkonyra kelve nem hallatva egy jajt,
a fal tövébe bölcselkedve meghalt.

A napkorong vérző aranyba hulla,
s fagyos meredtségben feküdt a hulla.
Árnyak remegtek, szél fuvallt alább,
s meglengeté a bölcs nagy, ősz haját,
más szélfiak kifordíták chitonját,
s szandálja lenge szíjjait kibonták,
mert bénaság nyügözte már a testet.

De a falon az árny táncolni kezdett…

Köszönjük, hogy elolvastad A bölcs halála költeményt.

Mi a véleményed Kosztolányi Dezső írásáról?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket

Kosztolányi Dezső: Keserű ének

Játék a népszerű magyar versekkel 47. Kvíz – megy a telitalálat?