in

Kosztolányi Dezső: Halottak

Hirdetés

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak verse.

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók közt titokzatos megállók.
A mély, sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megdermedtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopátra a csókokat feledte
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhítat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.

Köszönjük, hogy elolvastad Halottak költeményt.

Mi a véleményed Kosztolányi Dezső írásáról?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket

Szabó Lőrinc: A túlsó part

Szabó Lőrinc: A vándor elindul