Augusztus 20-án nemcsak Szent István királyról és az államalapításról emlékezünk meg, hanem ez a nap az új kenyér ünnepe is. Az aratás végét jelzi ez az időszak. Szent István-napra készítették az új búzából készült első kenyeret, amelynek fontos eleme a kenyéráldás.
Íme: Megható versek Új kenyér ünnepére!
Ady Endre: Ének aratás előtt
Hamu alatt parázsló harag,
Ökölbe szorult, rázó kezek,
Irgalmatlan, dühös kiáltás,
Közeleg az ünnepetek.
Aratásra készülő mezők,
Torkodon-akadt, gyűlölő szavak,
Kaszák, mik kiegyenesedtek,
Ünnep készül, piros, szabad.
Indul a vén, magyar tespedés,
Pattan a feszült, ostoba húr,
Nagy gőgök félve összebújnak
S a tisztes, nagy csönd meglapul.
Magyar ünnep lesz az aratás,
Aratni búzát, vért, fejet:
Nő a dühösök szent szektája,
Aratás lesz, ne féljetek.
Molnár Józsefné: Az új kenyér ünnepe
Az államalapítás ünnepe,
mely szeretettel van tele.
Az új kenyér ünnepén,
hálát adunk mindenért.
Gabona a szorgos kezek
munkája, a föld őket ellátja.
Aprók várnak már a napra,
a feljövő virradatra.
Kínozza az éhség őket,
várják már a szép időket.
A kovászt melengették, a
kemencében megsütötték,
S megszegték a kenyeret,
amit sok ember szeretett.
Emlékezünk a hagyományra,
Szent István Királyunk napjára.
A nemzet összetartozása,
augusztus 20, a történelem világa.
Tompa Mihály: Aratás után
Sokat vártunk ettől az évtől,
Az időjósoknak hivén.
Mondták tavaly, hogy aki éri,
Dús aratást ér az idén.
Midőn a hó elment tavasszal,
A szántóföld reményt adott,
Hogy a mult évben nem hiában
Szórtuk belé a jó magot.
Sarlót, kaszát előkerestünk,
Hogy a sürű kalászfejek
Élesre fent csengő vasától
Előttünk rendre dűljenek.
A csépet is mind sorra néztük,
S amelyiknek hibája volt,
Reá kötöztük jó erősen
A gyengén álló hadarót,
Hogy amidőn a tág szérűre
Kerül be majdan a kepe,
Szemét az érett búza-főnek
Vigan kiverhessük vele,
Melyet alkalmas szélben aztán
Felhányjon a szórólapát,
Kitisztítván a garmadából
Minden polyvát, gazt és lazát.
Ilyen készűlet és reménnyel
Vártuk a gazdag aratást,
De rosz időt járt, és vetésünk
Fonnyadt, veszett szemlátomást.
De száz mérges fű sarjadzott föl,
Gaz, dudva a vetés között,
Indáival a vad folyondár
Mindent befolyt, benyűgözött.
Ködös volt a menny és borongós,
Nem szűlt ujító harmatot,
Sem a földet termékenyítő
Mennydörgésben nem csattogott.
Utána a szük aratásnak
Szivünk ha bátor nyugtalan,
Mégis sokat várunk ez évtől,
Mert a szüret még hátra van.
Megjönnek majd a gazdag ősznek
Derült mosolygó napjai,
Midőn érett gyümölcs alatt fog
A fáknak ága hajlani.
Midőn a víg szüret zajától
A völgy, halom csakúgy kacag,
Száz röppentyű szikrázva röpked,
S megdördülnek a mozsarak.
Sajtóba jő a sárga furmint
S az érett fekete gohér,
Gerézdiből szürünk vörös bort,
Olyan vöröset, mint a vér.
S midőn ez év majd lehanyatlik
S borunk magát kiforrja már,
Vigan leszünk, nagy áldomásra
Csendül kezünkben a pohár!
Csokonai Vitéz Mihály: Aratás
Mi az oka, hogy most a dolgos Céresnek
Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőn köröskörűl
A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
Hogy főldjébe arany szinű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
Tréfás szavaival szűntelen biztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassúlt, de hajda n vitézi
Lépésit a hazamenésre intézi.
Horváth Piroska: Új kenyér köszöntő…
Örökségünk
Parányi sóhajt nyög, megzizzen a szalma,
hegyes tarló szusszan – aratásnak vége…
…becsület, kitartás, a munka szorgalma –
beragyogja tiszta Magyar égnek kékje.
Magyar föld gazdájáé szeretne lenni,
szorgos emberé, kinek kérges a keze –
jobban senki nem tudja a kaszát fenni…
…mint borotva vág, józan paraszti esze,
felőrölte a gond – megtörte erejét,
mint aranyszemeket a morajló malom,
roppant a gyémántcsont – tűrte a nehezét…
…ember legyen földjén, ne egy igás barom,
ragyogó, friss hajnalfény harmatot fakaszt,
reggel illatára dalolnak a rigók,
magyar asszony, kerek kenyereket dagaszt,
cipók sorakoznak – kövér, formás cipók,
aranyszínre sülnek, mint a nap korongja,
mosolygós, ropogós, jó magyar kenyerek,
a kemence izzik – hangosan morogja…
… nyíltszívű emberek, dolgos a kezetek…
…szomjukat oltsa a piros bor zamata,
hófehér kenyérbél testüket táplálja,
smaragdzöld legyen az új világ tavasza –
jó, kövér Magyar föld biztos meghálálja!
Csöpp, nap-szívta hajú, maszatos gyermekek,
ropogós vekniből nagyokat harapnak,
pufók, rózsás-arcú – acélos jellemek…
magyarnak születtek, magyarnak – szabadnak,
gazdájáé lenne a kövér, Magyar föld,
azé, ki megöntözte verejtékével,
táplálta kitartás a vetést – tengerzöld,
átfestette a tarlót bíborvérével,
talpuk alatt lüktet az otthonunk lelke,
ó, édes, szép hazánk – nőjön a gabona,
áldja meg munkájuk – magyarok Istene,
övék e drága föld – nemzetünk vagyona,
…piros vér buggyant ki megfeszült eréből –
hófehér sifonnal kötözte az asszony,
húzta az igáját – zöld lett a reménytől
a tiszta, Magyar föld – örökül maradjon!
