Mentovics Éva: Advent
Álomport hintett a tájra a tél,
fenyvesek ágain hűs szél zenél,
hófelhőt bolyhoz fenn későn, korán,
s átsuhan didergő falvak során.
Benéz a házakba, s mit lát vajon?
Gyertyafényt ünnepi, szép asztalon,
parázsló kályhákat, s asztal felett
számtalan imára kulcsolt kezet,
szemekben sóvárgást, hitet, reményt,
várják, hogy Megváltónk indul felénk,
s megérint vidám és bús lelkeket,
hogy átír majd haragot a szeretet.
Suttogj most te is egy csendes imát,
kérd, tisztává válhasson majd a világ!
Koldusnak, szegénynek kérj új esélyt,
fázónak meleget, sötétben fényt,
hisz parányi remény még él bennetek,
betegnek gyógyulást, szebb életet,
gyáváknak acélos, bátor szívet,
megtévedt lelkeknek igaz hitet!
Hisz várjuk a megváltást, az újabb csodát,
a szeretet, megértés szép zálogát,
mert vágyjuk, hogy béke és boldogság
töltse be világunk minden zugát!
