Nagy László: A falak négyszögében
Meghalni se tudtál,
te csak az asztalra buktál,
beborultál,
torkolat-tüzek, láncok,
sikoly-címeres lányok,
üszöktől cirmos virágok,
komor vagányok,
s küllők, cserepek forgatagába
egy árva hajszálat se küldtél,
csak beleőszültél,
csak beleőrültél.
Szabályos télben
itt állsz egyedül ébren
a falak négyszögében
ágyudörejként
visszhangzó köhögésben,
lélekben is fázva,
késekkel koronázva,
bú-bajba csavarodva,
s már szégyellve szórod oldó
igéid a sorsra,
mintha már vétek volna
ha a tavaszra gondolsz,
orgonákra,
lilán dagadó tüdő-fákra –
jaj neked aki voltál
tüzes királyka:
itt legbelül
félszegen, illetlenül
lehelsz a jégvirágra,
hogy kiláss a világba!
Köszönjük, hogy elolvastad A falak négyszögében költeményt.
Mi a véleményed Nagy László írásáról?
Írd meg kommentbe!
