in

Népi húsvéti locsolóversek gyerekeknek és felnőtteknek

Népi húsvéti locsolóversek gyerekeknek és felnőtteknek

Egy csokorba szedtük azokat a locsolóverseket, amelyekkel kedvesen és tisztelettudóan állhatnak a kicsik és felnőttek egyaránt a hölgyek elé Húsvéthétfőn.

Íme a Népi húsvéti locsolóversek gyerekeknek és felnőtteknek válogatásunk!

 

Kivirradt a tavasz ma húsvét napjára,
Új életet öltött ismét föl magára.
Én is e szent napon örömet hirdetek,
Mert Jézus feltámadt! Ezen örvendjetek!
Már régen szokása minden kereszténynek
Örvendeznie e nap ifjúnak és vénnek.
Én is köszöntöm hát ezen szent napunkat,
És hozzá frissítem szép leánykájukat.
Mert, hogy amit akarok, már azt is megmondom
Öntözködni jöttem. Szóm nem is cifrázom.
Frissítő balzsamos víz is van kezembe,
Ez hozta húsvétot emlékezetembe,
Engemet öntöző Apollónak hívnak,
Vizemtől a lánykák, mint virágok nyílnak.
Kérem hát alássan e háznak az urát,
Engedje megönteni kedves leánykáját.

 

Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne, 
Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne. 
Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával, 
Teljen a talicskám sok szép piros tojással! 

 

Zöld erdőben jártam, 
Kék ibolyát láttam. 
El akart hervadni 
Szabad-e locsolni?

 

Láttam és találtam egy szép virágszálra, 
Engedelmet kérek meglocsolására. 

 

Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam,
Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam,
Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van húsvét napja,
Meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa.

 

Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa: 
Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa. 
Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha elôjönne, 
Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nône! 

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Tűz szó helyesírása – Így írjuk helyesen!

8 vers a húsvétról

8 vers a húsvétról