Őri István: Mesélj a csendről
Bennem üvöltés van
és félelem,
mesélj a csendről,
Kedvesem.
Milyen az:
hallani,
ha nincs semmi hang,
milyen az,
mikor az ordítás
a semmibe zuhan?
milyen a békesség, az öröm,
milyen, ha valaki
azt mondja: “Köszönöm!”?
Milyen vagy Te,
s milyen az életed?
valóban fény van a felhők felett?
Bennem üvöltés van
és félelem,
mesélj a csendről,
Kedvesem.
Milyen az,
mikor a Harag lehajtja fejét,
s a Bocsánat fényre jön,
elhagyva rejtekét?
Milyen az,
ha én is lehajtom fejem,
mert rám szakadt a világ,
megölt a küzdelem?
s amikor meleg kéz simogat,
nem csizmás láb tiporja
valóvá álmomat –
milyen az?…
Bennem üvöltés van
és félelem,
mesélj a csendről,
Kedvesem.
Milyen a mosoly,
milyen a nevetés,
milyen az, mikor mindez
sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég,
ha elfogyott az Élet,
s mindenből elég?
milyen lesz ott,
mire azt mondtad: Haza
túl a Tündérkapun,
az lesz a Tündérek otthona?
csend lesz ott,
s hangtalan szavak?
lesz-e sok,
őrült, táncos pillanat? –
Veled
s meddig tart ott az életünk? –
Kedvesem,
oda mikor megyünk?
Mesélj a csendről,
Kedvesem,
mert bennem
üvöltés van és félelem.
Mesélj,
még itt a földön! –
de ne szólj!,
hallom úgy is én,
csak maradj itt velem,
s gyere felém
védj meg, mert gyermek vagyok
takarj be éj hajaddal,
add nekem illatod…
add nekem magad,
s én odaadom életem –
Akkor az üvöltés csenddé válik
és békévé a félelem.
Mesélj a csendről,
Kedvesem,
mert bennem
üvöltés van és félelem.
