Petőfi Sándor: Zöld marci
Négyágú épűlet, amely be sincs fedve,
Mely akasztófának vagyon keresztelve,
Akasztófa mellett hollók károgása,
Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása.
Pej csikó szájában fényes acélzabla,
Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.
Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,
Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.
Ugyancsak megteszi!… Marci, hol vehetted
Lobogó gatyádat, lobogó ingedet?
Szép menyecskék varrták fehér patyolatból,
Csók lett érte díjok piros ajakadról.
Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.
Ha én utánam is annyian volnának!…
Amerre Marci járt, volt harang szólása,
Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.
Minek volt sarkantyú kordován csizmáján?
A szép szó is fogott sörény paripáján.
Nem is a ló, hanem hát a tánc számára
Verette a csengőt csizmája sarkára.
Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;
De őtőle sokan tanulhattak volna.
Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,
S szilaj kedvvel amugy magyarán megrakta.
Nem kivánkozott ő Bakony erdeibe,
Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be,
Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,
Ugy ragadja torkon, aki arra menő.
Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája,
Hortobágy, a puszták óriás királya,
Kiállt az országút síkjára, s az utas
Száz lépésről látta, hogy majd lesz ne-mulass.
Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott:
„Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!”
Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:
„Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!”
Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta
Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,
Négyágú épület volt halálos ágya
S temetési dala varjak károgása.
