Jöjjön Radnóti Miklós: Ó, régi börtönök verse.
Ó, régi börtönök nyugalma, szép
és régimódi szenvedés, halál
költőhalál, fennkölt és hősi kép,
tagolt beszéd, mely hallgatót talál, –
mily messzi már. A semmiségbe lép,
ki most mozdulni mer. A köd szitál.
A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
Mi lesz most azzal, aki míg csak él,
amíg csak élhet, formában beszél
s arról, mi van, – ítélni így tanít.
S tanítna még. De minden szétesett.
Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.
Köszönjük, hogy elolvastad Radnóti Miklós költeményét.
Mi a véleményed az Ó, régi börtönök irásról?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
