Ritkán olvasható, de mindig felejthetetlen ez a vers
Ágh István „Halálig biztató” című költeménye a magyar líra egy különleges darabja, amely a természeti képeken keresztül a gyermekkori emlékeket és az elmúlás gondolatát idézi fel.
A vers egyszerre kemény és megható, a havas reggelek tisztaságát ötvözi az élet múlandóságával.
Ahogy a kutya hazatér véresen és havasan, úgy idézi meg a költő a gyerekkori örömöket, amelyek halálig elkísérnek. Egy olyan alkotás, amely mélyen megérinti az olvasót, és emlékezetes marad.
Ágh István – Halálig biztató
Kutyánk hazaszökdel havasan, véresen,
pofájába ragadt a vadnyúlszőr, a föld.
Tengeriszárcsomók rikácsolnak a szélben –
keménységük egy világot kitölt.
Szavam, lélegzetem, mint fehér agancsot
korcs bodzafák között most számon hordozom.
Örömre ölt malac, fagybahasító láng
szérűjében sürög az én gyerekkorom.
A réges-régi tűz már szemem fénye lett,
csak szemeimből ki nem írtható.
Havas reggelek boldogsága ő,
halálig biztató.
