in

Sík Sándor: A mécses

Hirdetés

Jöjjön Sík Sándor: A mécses verse.

Míg ifjú homlokunkon a hajnal koszorúja,
Amíg nevet a napfény és csodákról mesél:
Tárjuk ki a szívünket, hadd járja fürge szél,
És tűzzel simogassa az új nap arany ujja.

Mert szállton száll az óra, s az est jő könnyesen,
Sok bolygó tűz kísért és ingó, álnok árnyak,
És minden régi sírok rémei visszajárnak.
Akkor fáradt szemünket húnyjuk le csöndesen.

És gyújtsuk meg a mécsest, a belülvalók mécsét.
Tüzénél tágult szemmel láss ősi titkokat,
A percek suhanását, a könnyek születését

Titkát a titkos múltnak s a titkosabb jelennek
S az eljövendőségnek, és mindent, és magad.
És sírj egy csendes himnuszt a kettős végtelennek.

Köszönjük, hogy elolvastad Sík Sándor: A mécses költeményét.

Mi a véleményed Sík Sándor: A mécses verséről?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket

József Attila – Halálos szerelem

Juhász Gyula: Szerény gőg