Sohonyai Attila – Minden este
Emlékszem mennyien mondták:
ez nem lehet, ez nem megy.
S mennyi fejtörést okoztál,
mert először a másoknak hittem…
Emlékszem mennyi gáncs érte bokánk,
s vérhorzsoltan mosolyogtunk.
Míg mások létünknek akarták szabni gátját,
néztük saját életük zuhanását.
Hogy mennyit volt ez másoknak keserű,
és el nem fogadott, harag:
egymásért mennyin mentünk keresztül,
mert mi tudtuk, mit ők nem tudhatnak.
Minden este karjaidban pihentem,
minden percben rád gondoltam,
annyiszor elfogott a kétes őrület,
de mindig, mindig tudtam…
Emlékszem, mennyi kételkedett,
és akart bogarat ültetni belénk,
hogy mennyi áldozat kellett,
de tudtuk mi áldozat kell a szabadságért.
Minden este karjaidban pihentem,
aztán percenként rád gondoltam,
egyre kevésbé fogott el a kétes őrület,
és mindig, mindig tudtam.
Aztán emlékszem, a többiek irigyek voltak,
maguk életének lehajtott fejével néztek ránk,
ugyanazok, hogyan gratuláltak,
s hogy mi mondtuk nekik, mi a megtaláltság.
…minden este egymás karjában vagyunk,
s percenként rád gondolok,
és akarom, hogy tudd:
akárki akármit mondd,
boldog, csak veled vagyok!
