Sokak szerint ez Csoóri Sándor legszebb verse.
Csoóri Sándor nevéhez számos maradandó költemény fűződik, ám az „Anyám fekete rózsa” egy különösen mély és személyes hangvételű mű.
Ebben a versben a költő az anyai szeretet, az emlékek és a gyász témáját járja körül. A fekete rózsa szimbolikája az élet és a halál, a szépség és a fájdalom közötti kettősséget tükrözi.
A vers olyan érzéseket ébreszt, melyek az olvasóban saját emlékeket, gondolatokat és érzéseket is felidéznek.
Csoóri képes arra, hogy költészete által mély és univerzális emberi tapasztalatokhoz szóljon, és az „Anyám fekete rózsa” is pontosan ezt a képességét mutatja be.
Ha még nem ismeri ezt a költeményt, ajánljuk, hogy merüljön el a sorok között és tapasztalja meg a költő zsenialitását.
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét –
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem”.
Anyámnak fáj a feje –
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
