Sokan értenek egyet abban, hogy ez József Attila leggyönyörűbb verse.
József Attila, a magyar költészet nagy alakja, olyan verseket alkotott, amelyek mélyen áthatják az olvasót és örök időkre szólnak. Költészete rendkívül gazdag és sokrétű, de talán nincs olyan alkotása, amely annyira átölelné a természet szépségét és az emberi lélek érzékenységét, mint a „Tél” című vers.
Ez a költemény olyannyira megragadja az évszakok, különösen a tél misztériumát és hangulatát, hogy sokan egyetértenek abban, hogy ez lehet József Attila leggyönyörűbb verse.
A „Tél” című versben József Attila a hideg évszak varázsát és melankóliáját örökíti meg szavakkal. A verseiben megjelenő képek, hangulatok és érzések olyan erővel hatnak, hogy az olvasók szinte érezhetik a hideg levegőt, hallhatják a hó alatt kopogó lépteiket, és átélhetik a versben rejlő mély érzelmi világot.
József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
s rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
s kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hisz zúzmarás a város, a berek…
fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
és rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
hogy fölengednének az emberek!
