Jöjjön Szabó Lőrinc: Az utolsó perc a vigasz előtt verse.
Várni, még mindig várni, hosszú
út után, szenny után, szégyen után,
várni, még mindig várni, hosszú
út után, most is, mikor a rohanás
már holtra tikkadt bennem, – és
még egy negyedóra! – – Messze
kihajlok a gyorsvonatból,
hogy legalább a szem
vigyen közelébb
hozzád, legalább
szemem csókolja össze
messziről is
a házat, amelyben
tested s lelked vigasza vár reám.
Még egy negyedóra. Mennyi
megalázás van mögöttem, és
még mindig várni! – Messze
kihajlok az ablakon: most valami
rettenetes karambol is
jöhet még, most rohanunk át
az élet és a halál
hídján, az utolsó
percen, – s óh, most hiába
nyílnak ki a lélek
ujjongó szárnyai, mert
a maga-kínzó
türelmetlenség vad keze
égig halmozza előttük
a pillanatok
megduzzadt torlaszait.
Óh, várni! – Ez az utolsó
perc a legfájdalmasabb,
az utolsó perc a vigasz előtt,
az utolsó perc az öröm előtt,
az utolsó perc, amely
messziről híd volt s most szakadék;
óh, várni, várni, most is! – úgy
vágyom már, kedves, annyi
út után, szenny után, szégyen után,
úgy vágyom már az utolsó
perc túlsó partjára, úgy
várom már égő homlokomra,
kedves, a te
távoli, tiszta kezed
elérhetetlen vigaszát,
mint baráti lelket a megtiport
érdem, akinek a büszkeség
magányában már hullanak
a könnyei, láthatatlan,
de dacos
torkából még egyre késik
feltörni
az életmentő zokogás.
Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrinc versét!
Mi a véleményed Az utolsó perc a vigasz előtt írásról?
Írd meg kommentbe!
