Jöjjön Szabó Lőrinc versek gyerekeknek összeállításunk.
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülõgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tõle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tõle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny
Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hű, de éhes, hű, de szomjas
ez a társaság!
Bú! Bú! Bú!
Boci szomorú!
De hogy feszít tyúkjai közt
a Kukurikú!
Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
sonka-lábán Kucu néni
fürödni döcög.
Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama, ha a Csacsi
rábőg, hogy: I-á!
Rút! Rút! Rút!
Fel is, le is út:
mérges Pulyka te szereted
csak a háborút!
Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
víg zenével így köszönt e
díszes társaság.
Szabó Lőrinc: Tóparton
Rigós erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csöndesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,
és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
époly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.
Szabó Lőrinc: Vízipók
Rigós erdőben bujdosó nap,
napos fák közt arany rigók,
jó volna lenni csavargónak,
mint ott az a kis vízipók,
a vízipók a tó vizén –
jó volna futni könnyedén;
nyurga lábakkal futni, futni,
s mindig mindenütt célba jutni.
Szabó Lőrinc: Csigabiga
Napos mohán
melegszik a
botszemü kis
csigabiga;
korán kibujt
s most vár, pihen,
fél és örül,
mint a szivem,
nem tudva: itt
van-e a tél
vagy új tavaszt
hoz már a szél;
nem tudja még,
mi a világ:
ibolya? vagy
csak hóvirág?
Szabó Lőrinc: Sokat tud az én kezem
Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi,
s mindenféle új van.
A régi a lecke
s én gyártom az újat,
hogy megnőve, szép hazámnak
segíteni tudjak.
Festek, írok, építek
tornyot, hidat, embert,
papíromon sok a ház,
és csak úgy nyit a sok kert.
Betű gurul, neve ó
arca, mint a Holdé,
szeme nő és farkat ereszt:
most úgy hívják, hogy gé.
Rajz, betű és száz tudás
van az én ujjamban,
bennem is nő, szépül, épül
ami odakinn van.
Jó szerszám az én kezem,
az eszem se rosszabb,
gyönyörű ma a világ, de
gyönyörűbb lesz holnap.
Szabó Lőrinc: Hörpentő
Gá-gá, bíró, bumbele, Máté,
nem apádé, nem anyádé,
tied ez a nagy karéj,
tej van hozzá, hófehér.
Míg ezt szépen megiszod,
húz a liba papucsot,
indul messze Indiába,
fél, hogy fázni fog a lába.
Azt üzeni: odaér,
mire elfogy a karéj,
s ahogy iszod a tejet,
kortyok szerint lépeget:
lép,
lép,
lépeget,
még,
még,
még egyet –
az utolsót! Így ni!Már
egész üres a pohár!
Ennek aztán örvendek,
s én is nagyot hörpentek
