Szemere Pál: Remény
Szelíden mint a szép esttűnemény,
Lángarcodon kecseddel, mint Auróra,
Mosolyogsz reám, sötét sohajtozóra,
S megenyhül sorsom, a vad, a kemény.
De most nem tűnsz fel nékem, jobb remény,
Fennrévemtől köd, szél, hab messzeszóra,
Faggat, gyötör, remegtet minden óra,
S küzdell keblemben minden érzemény.
Ah jőj, s ringasd el e nagy kínokat,
S Endymionként a szent rózsaberken,
Hagyd, éljek boldog istenálmokat.
S ha lelkem e varázskarból felserken,
Mint kedvesét Chitóne lángjai,
Lepjék orcámat hölgyem csókjai!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
