Szép augusztusi versek

Kedves, színes verssorokat olvashatsz ebben az összeállításban a nyár utolsó hónapjáról. Kattints, és még jobban átéled a nyár eme hónapját!

Ebben az időszakban még érdemes kihasználni a jó időt, a hangulatos szerzeményekkel, a szép augusztusi versek listájával pedig igyekszünk még jobban segíteni a ráhangolódást!

Üdvözöllek a „Szép augusztusi versek” című gyűjteményünkben! Az augusztus egy olyan hónap, amely magában hordozza a nyár végi szépséget és a változásokat. Ahogy a természet lassan átadja helyét az ősznek, az emberi lélek is átélheti a lelkesedés és a nosztalgia keverékét.

Ebben az időszakban a nap sugarai még mindig gyengéden simogatják az arcunkat, de az éjszakák hűvösebbé válnak, arra emlékeztetve bennünket, hogy az idő kerekén egy új szezon közeleg. Az augusztusi táj is megváltozik, ahogy a virágok elbúcsúznak, és az őszi színek fokozatosan megjelennek.

A versek ereje az, hogy meg tudják örökíteni ezeket az érzéseket és pillanatokat, átadva az olvasónak a költő által átélt élményeket és gondolatokat. A „Szép augusztusi versek” gyűjteményében olyan alkotásokat találsz, melyek megidézik az augusztus varázsát, bemutatva az évszak egyedi vonásait és az emberi lélek rezdüléseit.

Legyen szó a színek játékáról a naplementében, az elmúlás és az újjászületés körforgásáról, vagy éppen a nyár utolsó boldog pillanatairól, minden vers egy kis szeletet örökít meg az augusztusi hangulatból. Reméljük, hogy ezen költemények olvasása inspiráló és megindító élményt nyújt majd, és segít elmerülni a nyár végi időszak varázslatos atmoszférájában. Kellemes olvasást kívánunk!

Babits Mihály: Augusztus

A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.

Tóth Bálint: Augusztusi este

A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.

Borsi Gábor: Meteorok

Félelmet keltenek a szívekben, a lelkekben.
Mégse foglalkozik komolyan velük senki sem.
Minden évben augusztus derekán látjuk őket.
Mint ezer csillagszóró, borítják be hajnali egünket.

Hatalmas nagy seregüknek se párja, se száma!
Nagy sokaságukat senki meg se számlálja.
Míg a kicsinyeik csak örömet okoznak nekünk.
Ha hiszel benne, minden kívánságod teljesül velük.

De a nagyjaik oly gigászian hatalmasak.
Kisebb országokat beterítenek, ha úgy akarnak.
Félelmetes erejüknek pusztító minden órája.
Az ő dicsőségük lesz egyszer a világunk pusztulása.

Őrni: Augusztusi ének

Kertkapumon kopogott Augusztus reggele,
postaládámban kis méhecskék döngicséltek,
befészkeltek a nyáron, megtehették, nem vártak
számlákat, leveleket, éltek vidámságban,
s én is megörültem, olvastam az üzenetet:
Megérkeztem! Kedvenc hónapom, születésem,
csodálatos utazásaim időpontja,
tengerparti nyaralások, barangolások a
kultúrák kincsesbányáiban, művészetek
szentélyeiben, melyeknek mostan lehetek
hírnöke az írásaimban – végre itt vagy!
Tükörbe nézve figyeltem tetteimet, magam
mögött hagyott gondolataimat, egy évemet,
mely szenvedélyes érzelmekkel volt telis-tele,
jó és rossz jött-ment… így megfogtam tarisznyámat,
kezembe vettem a vándorbotom – mogyorófa
szülötte -, Hektor barátomnak füttyentettem:
– Nosza gyerünk, kirándulásra hív a Természet!
Szép idő kacsintott sétánkon, napsugarak
érkeztek enyhe szellőszárnyon, megsimogatva
a fáradókat, bárányfelhők legelésztek
délkeletre bandukolva uzsonnaidőben:
így köszöntött a kilátóhelyen álló pad,
melyre leültem, kutyám mellett helyet foglalva.
Nézelődtünk, én tátott szájjal, ő lógó nyelvvel,
gyönyörködve utazgatott a tekintetem
végig a vidéken, sárkányrepülő pilóta
integetett boldogan vitorlázva, szabadnak
képzelve magát, ám ott körözött a fenyves
felett a vércsepár: – Oly magasságokba, Ember
nem kerülhet! Hallottam a vidám gyermekkacajt
a tó felől – fürdőztek -, s gólyacsalád felszállva
a nádas mentén repkedett, már készülődtek:
– Igen, vár a nagyvilág, sok-sok szépséges hely!
Erdőn-mezőn át, szőlőfürtöket látogatva,
árkon-bokron keresztüllépve ballagott a
férfi – vándorszerzet kinézet, oly magamféle -,
s a levegő megtelt távoli almaszüretek
illatával… Ő volt Augusztus – ruhájának
vörös színét megismertem -, asszonyok daloltak
búcsúnapokon nyomában, Szent István ünnepének,
az Új kenyér havának népszerű képviselője.
Napnyugta varázsolta festőire a tájat,
amikor hazafelé indultunk, róka koma
bújt előlünk odújába… s lám, vártak telkemen
trombitavirágaim kinyílva, üzenettel
feldíszítve: – Írj tovább szépen, énekelj soraidban!