Jöjjön Szép Ernő: Imádság verse.
Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, Hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretni szántani.
Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod a barna kenyér izét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a fűvesen.
Tudod s nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.
Óh, keljetek a magyart védeni
Ti Istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el, arany arcu Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.
Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog…
Könyörögjetek értünk, csillagok.
Köszönjük, hogy elolvastad Szép Ernő költeményét.
Mi a véleményed az Imádság írásáról?
Írd meg kommentbe!
