A versek oldala
Nézzük az étlapot.
Jöjjenek az Ady Endre versek.
Jöjjön Ady Endre: Álmom: az Isten verse. Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi, A sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy, bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni. Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Mesét mondok verse. Ott künn hüvös van kikeletkor, Szivünkben tavasz, szerelem. Ott reszket a korán nyílt virág, Itt elhalt már a gyötrelem. Még nem oly régen nyári napnak Lángjától sem hevült szivünk, Most csodás meleg fűzi egybe: Tavasz van, remélünk s hiszünk! Künn hűs szellő tép le virágot, Jer! hajtsd vállamra kis […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Lédával a tavaszban verse. Az ő testét s az enyémet is, Óh, tavasznak sokfajta nedve, Száguldjátok be vetekedve. Kicserélődve, fiatalon, Szomorú kedvvel, víg haraggal Legyünk mi két kárhozott angyal. Legyünk a Tavasz gyermekei, Kik arcukat vetik az Égnek, Kik nedvesek s mégis elégnek. Csönd legyen akkor az Ég alatt, Bomolva, szökve, válva […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A muszáj-Herkules verse. Dőltömre Tökmag Jankók lesnek: Úgy szeretnék gyáván kihúnyni S meg kell maradnom Herkulesnek. Milyen hígfejüek a törpék: Hagynának egy kicsit magamra, Krisztusuccse, magam megtörnék. De nyelvelnek, zsibongnak, űznek S neki hajtanak önvesztükre Mindig új hitnek, dalnak, tűznek. Szeretném már magam utálni, De, istenem, ők is utálnak: Nem szabad, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A Gare de l’Esten verse. Reggelre én már messze futok S bomlottan sírok valahol: Most sírni, nyögni nem merek én, Páris dalol, dalol. Én elmegyek most, hazamegyek, Már sziszeg, dohog a vonat, Még itt van Páris a szivemen S elránt az alkonyat. Most fűt bolond-sok álmom alá A füttyös, barna szörnyeteg. […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Az Értől az Óceánig verse. Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, Pocsolyás víz, sás, káka lakják. De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Oceánig hordják a habját. S ha rám dől a szittya magasság, Ha száz átok fogja a vérem, Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Oceánt mégis elérem. Akarom, mert ez bús […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Nem… című verse. Nem, nem hiszek! Mért űzzem én a lelkem Epedő vággyal bolygó fény után?… Minden reményem megtört a keserven, Hisz balga, őrült ábránd volt csupán. Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa! Az én világom irdatlan, sötét, Ezer tavasz s ezer tavasz virága El nem zavarja fullasztó ködét. Ne hívj, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Nem élek én tovább… verse. Nem élek én tovább, Csupán addig élek, Amíg a szivemből Felfakad az ének; Amíg a lelkemet Sírhatom a dalba, Amíg lángra gerjeszt Ihletés hatalma; Amíg titkos órán Reám száll a bánat, Feketén, komoran, Mintha a világnak Végzetszerű átkát Csakis én érezném, Tépődve annyi bús, Megfejtetlen eszmén. Nem […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A föltámadás szomorúsága verse. Piros, nagy köd-tályogok közül Sunyított rám a csalfa Nap, Midőn így szólék: Kelj föl és légy szabad. Tán Budapesten, talán máshol. Alig emlékszek valamire A néhai világból, De szomoruan föltámadtam. Sirom sziklái szétgurultak, Füstölt a Golgotha s kiléptem Fültámadottan, tétován Mély Sárkány-sirjából a Multnak S mint akinek […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Misztérium verse. Csak az a mély és szent igazság, Amit magába rejt a lélek, Idétlen semmi, játszi hívság, Amit leírok, elbeszélek. Rendelteték, hogy néhány ember Tépődjék, sírjon mindhiába S hogy meg ne értsék… Néhány ember Ezernyi éve így csinálja… Rendelteték, hogy dalba sírja Néhány szegény bolond a lelkét És hogy úgy sírja […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Becéző, simogató kezed verse. Andrea asszonynak küldöm. Simogass csak, olyan jó a kezed, Megint búcsuzom, megint elveszett A gőgös Ady minden dacos gőgje. Életemen fél-versek szemfedője, Hazug csókok emléke ajkamon. Simogass csak, olyan jó a kezed, Úgy bánom már sok, ölő, makacs harcom, Simogasd meg ráncos, vén gyermek-arcom. Feddj meg búsan, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre Finita verse. Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én?… …Magának jobb szerep jutott! Én egy bolond poétát játsztam, Ki lángra gyúl, remél, szeret – Maga becsapja a poétát, Kell ennél hálásabb szerep?!… Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott illő tapsokat, Pedig ilyen […] Olvass tovább