A versek oldala
Jöjjön Dsida Jenő: A Naphoz verse. Te, ki szomorú lényegemmel kezdettől kezdve vagy rokon, csókold, csókold, csókold meg tűzzel az én csóktalan homlokom. Látod, itt állok mindhiába, kezem sóváran integet – Mindenkitől csak csókot kérek és szórom, szórom, kincsemet. De szeretet-csók nincs szivökben és tovább mennek hidegen, s mire kincsem már mind a multé, minden ember-arc idegen. […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Hideg téli est Életünk hulló karácsonyfáján halkan repesnek a lángok. Fölöttünk és bennünk hömpölyög a hidegáramú csönd. Mosson ki, vigyen magával fodros hátán mindent, ami volt: esdő várakozások meddőségét, kulcsoltkezű, hasztalan imákat. Hópárnás nagy fenyők alatt üljünk le a törpék közé, burkolózzunk a hallgatásba s húnyjuk le félig a szemünket. S míg csillagok […] Olvass tovább
Jöjjön a Dsida Jenő: December verse. A horizont ma ködökbe vesző, s a nagy világ egyetlen csöndes hómező. Pelyhet kavarva dudorász a szél és nagy titokról halkan meséket mesél. …Merő szemekkel nézek lefele, mert énbennem talán most minden fekete, s reszkető térdem csöndben földet ér és megcsókolom a havat csak azért, – mert fehér. Olvass tovább
Dsida Jenő: Az én kérésem Az ábrándok, mik itt élnek szívemben, Immár tudom, hogy nem maradnak itt, Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, – Az élet erre lassan megtanít. Mert mi az élet? Percek rohanása; Fagyos viharként száguld mindenik, Mögöttük sír a kertek pusztulása, S a rózsabokrot földig letörik. Illatos szirmok, zöldelő levélkék!… A vihar szárnyán […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Az öreg óra énekel verse. Csak úgy hivnak: az öreg óra. Rokkant vagyok már, vén legény, Egyformán tétlen rosszra, jóra, Ülök a szekrény tetején. Jelzem meggörbült mutatóval A jövő-menő perceket, Sorsom nagy, álmos, untató dal: Csak ketyegek, csak ketyegek. Lefüggönyözve áll az ablak. Pihen a nap már nyugaton, Sugarai meg nem zavarnak… Itt […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Sírfelirat verse. Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Temetőben verse. Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok – Én, a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás verse. Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás Kész a világ, Feszült ünnepi várás Tereng felette. Halotti csend. Csak néha néha Sóhajt az Isten Lelke. Kimérve minden pálya Megtöltve minden lélek-lámpa, Ahol csak úr a lét… De jaj, sötét van, Mélységes, iszonyú sötét! A zordon tömeg-árnyék Némán zokogva kering útjain, S csak egyet […] Olvass tovább
Válogatott versek sorozatunkban most négy kevésbé ismert csodaszép magyar szerelmes verset hoztunk. Csoóri Sándor: Ekkora szerelem előtt Ekkora szerelem előtt egész testemmel becsukódom. Elalszom, mint idegbeteg, kivel máklevet itattak; a lábam kő, a fejem ólom. Klikk a teljes versért Dsida Jenő: Szerelmes ajándék Vers helyett szivesen szőnék ma lompos szőnyeget puha gyapjúból szobádba, pompás Perzsia […] Olvass tovább
Dsida Jenő: ADD VISSZA URAM…! Jóságodban Uram sosem kételkedtem, minden új útamra Benned bízva léptem. Büntető kezedet szótalan fogadtam s ha örömet adtál, érte hálás voltam, Uram én a bűntől messzire futottam, eddig még, úgy érzem, a Tied maradtam. De ha bánatot adsz, ne bocsásd el kezem, magamban az utam folytatni nem merem. Úgy érzem […] Olvass tovább
Dsida Jenő: SZERETNÉK Szeretnék: kimenni messze, a víz partjára s a lemenő nappal szembenézve nekidőlni egy fának. Hetenként többször. A fejemet is hátravetve hallgatni a halk szúnyogdongást, meg a zsongó, csobogó vizet, mikor beszél a Csenddel. Úgy maradni, míg feljönnek a csillagok és simogató ezüst fényüket fejemre hintik. …Először egy napig maradni ott azután két […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Naplemente Mi ez a furcsa, vézna sípszó? Ez a selyemlágy, kék zene? A nap, a nap, a zuhanó nap mintha aranyat vérzene. Völgyet szerettem, hegyre másztam. Kértem, hogy isteni kegyek mossanak bússá és szeliddé. Vajjon most már hová megyek? Fáj az éhség s a jóllakottság, mar az ital, a szomju csíp. Zokog a […] Olvass tovább