A versek oldala
Jöjjön Dsida Jenő Elégedetlenség verse. Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád? Add nékem, Uram, a színek hatalmát! – …Mely mostanáig lángfehérben égett, Szürkére festem a nagy mindenséget! Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád? Add nékem, Uram a hangok hatalmát! – …Madarak dala gyászzenére válik, És bennem zokog az ősz mindhalálig! Adj […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Falusi temetés verse. Vékony harang erőlködik: Meghalt a Sándor kocsis lánya Állj meg világ – aranyláncos urak vegyék le a kalapjukat olvadj le hó az Istenszéke ormán Meghalt a Sándor kocsis lánya Fekete koporsót szegeztek a sápadt arcocskára – Ki segít az édesanyjának? Ki örül a tavasznak? Ki énekel a templomi sorban? […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Nincs már semmi verse. Én ismerek egy ismeretlent, ki életet korán tanul, s amikor úgyis fázva fázik: hullaként a hullámba hull. Szemünk behúnyt, szívünk kihúnyt, a halk hullám dobálva ringat, és vén sziklák loccsantják vissza ájult, szomorú szavainkat. Nincs már semmi, nincs hova menni, csak fonni, kötni, szavakat fonni és fonva venni […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Hálóing nélkül… verse. Föl-fölvetem és némán eltünődöm, mi is lelt tegnap este engemet? Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl hálóingemet, egyedül álltam, kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett. Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség, este, melynek már szinte teste van, a pillanatok […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő – Dal az elmaradt vallomásról verse. Úgy vágyna hozzád ezer puha szó, ezer csudaszó, színes, szomorú szerelemmel lázadozó. Úgy beborítna, mint földet az ég, mint fénnyel az ég a remegő rózsát, mely lengve, lobogva ég. S meghal mind, mire kinyíló ajkamhoz ér, mosolygó ajkamhoz ér, csomóba alvad, mint fagyban a földön a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő Megbocsátod-é? verse. Szél vagyok. Megbocsátod-é, hogy port hintettem égszínkék szemedbe? Nap vagyok. Megbocsátod-é, hogy leperzseltem hófehér karod? Ősz vagyok. Megbocsátod-é, hogy ingválladra tört levelet szórtam? Fű vagyok. Megbocsátod-é, hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat? Víz vagyok. Megbocsátod-é, hogy áztattalak forró könnyesőben? Árny vagyok. Megbocsátod-é, hogy véletlenül arcodra vetődtem? Olvass tovább
Dsida Jenő Nagypénteki ima című versével emlékezünk meg a kereszténység megváltójának kereszthaláláról. A hívők szerint Jézus Krisztus harmadnapra feltámadott. Uram, csúfoltak, Kínoztak Téged Aki szerettél Minden szenvedőt. Szegekkel vert a Világ keresztre, Aki mindig csak Vigasztaltad őt. Mi jót is tettem Én a világnak, Sok-sok napomon? Csúfolnak? Kínoznak? Szegeznek engem? Mért panaszkodom? Uram, bocsáss meg! […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Mese, mese, mátka verse. A fűz a vizen áthajolt. Szép zöldhajú szűz mátka volt, vállán veréb ült, néha tíz. Alant suhant, rohant a víz, mint egy bolondos, bő regény, hűtlen, makrancos vőlegény. A felhő könnyű, ritka volt, s az ég sötétkék tintafolt, és csók a szél, mely átoson a füstbe süppedt városon. […] Olvass tovább