MAGÁNYOSSÁG

Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó szent Egyedülvalóság!
S szívemet békés kebeledbe inti
Mágusi vessződ.

A világ lármás vigadóhelyéről,
Mint az elfáradt utazó, pihegve
Térek ernyődhez, s fejemet lehajtom
Lágy mohaidra.

Itt vagyon bátor menedéklakása
A szabadságnak s nemes érzeménynek:
Itt nem aggathat rabigát reájok
A buta köznép.

Itt fakad laurus-koszorúja minden
Bölcsnek és minden magasabb daloknak,
Itt az ártatlan szerelem s vidámság
Zöld amarantja.

Légy, Magányosság! vezetőm s barátom.
Csendes ernyődhez sietek nyugodni.
Itt lelem Plátót, Xenophont s Ilissus
Myrtusa berkét.

Téged óhajtlak, ha szemembe’ reszket
Bánatos lelkem kiütő panassza:
Téged a legszebb fiatalka édes
Oldala mellett.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Berzsenyi Dániel 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

A Lánchid és az alagut

Indiszkrét nem leszek talán,
Midőn elmondom most önöknek,
Hogy a Lánchid s az alagut
Valamikor viszonyt kötöttek.
Hogy kezdődött, mindenki tudja:
Egyszer egy nagy eső esett,
S a Lánchidat az alagutba
Betolták jótékony kezek.
A Lánchid, Lánchid,
A Lánchidról szól ez az ének,
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchid olyan, mint az élet.

Azóta forrón szereti
A jó Lánchid az alagutat,
A csókos pesti éjszakán
Mindig egymás mellett aludtak.
Az alagut sötét szemébe
Régóta bolondul a hid
S a viszony megviselte végre
A Lánchid összes láncait.
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchidról szól ez az ének,
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchid olyan, mint az élet.

Hej, reszket minden tagja már,
Szegény Lánchid már hatvan éves…
Szidja az omnibuszkocsis,
Hogy átdöcögni rajt veszélyes.
Hogy talpra álljon egyszer ujra,
A Lánchidat kezelni kell,
Két évig eltart ez a kura –
Oh alagut, mondd, hű leszel?
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchidról szól ez az ének,
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchid olyan, mint az élet.

E megható pesti regény
Utolsó fejezethez ér el,
A rossz asszony, az alagut
Kikezd egy fiatal legénnyel…
S most válik bussá ez a vig dal,
Az öreg Lánchid elaludt –
S az izmos eskütéri hiddal
Megcsalja majd az alagut.
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchidról szól ez az ének,
A Lánchid, a Lánchid,
A Lánchid olyan, mint az élet.

A korzó

Amig beléd csomagolnak,
Szükkeblü koporsó,
Örömöm és bánatom a
Dunaparti korzó.
Olykor délben, máskor este
Én szomoru garszon,
Kihordom a Dunapartra
Igénytelen arcom.
Nézem ott a nőket, nézi
Holdkóros a holdat,
S oly keserü lesz a szivem,
Mint a lugkőoldat.
Mert a külsőm akármilyen
Igénytelen ámbár,
Azt hiszem, hogy minden urhölgy
Kizárólag rám vár.
S nem tarthatom magamban, csak
Buta tévedésnek,
Hogy mindenre reánéznek,
Csak épp rám nem néznek…
Ülök, ülök, a nap rám süt
Egész iszonyuan,
S szivemben, – talán már mondtam –
Tüzes, forró bú van.
S mit követ el egy rajongó,
Ha minden hiába –
Beleugrom minden délben
Busan a Dunába.
Nem éppen a vad habokba,
Nem, kissé odábbra –
A Scholz-féle friss, üditő
Dunauszodába.

A Stefánia-uton

Oh megint van kocsikorzó,
Alkonyomnak van már célja:
Mint elszánt szegény vadorzó,
A ligetbe megyek néha.

Zenés Stefánia-uton
Alkonyatkor mendegélek,
Málé szájjal nyakam nyujtom,
Mint az árva bus legények.

Míg a hintók, jőnek, jőnek,
Állok én az utszegélyen…
Szivem átadnám egy nőnek,
Isten engem ugy segéljen.

Sőt már titkon választottam
Egy szép asszonyt szeretőül,
Ottan száll a hintó, ottan,
És a hintón az a nő ül.

Barna fátyla széllel lebben
És a haja szőke, szőke…
Viszonyunkat a legszebben
Fantáziám már megszőtte.

Száll a hintó, én meg várok,
Állok, állok, mint a gólya –
Ó, hogy ide érte járok,
Fogalma sincs neki róla.

…Lennék lova kocsijában,
Csengő patkóm szikrát hányna
S akkor ő jönne utánam
Nem mindig én ő utána.

A fenyő és a pálma

(Heine-utánzat)

Áll egy fenyő elkeseredve, busan
Itt kinn, a Newyork-kávéház előtt:
Istenem, mért van ugy elszontyolodva,
Mi lelte e szegény, peches fenyőt?

A hatodik kerületnek forditja
Fejét, a zöldet, az előkelőt:
…Az Oktogonon áll egy karcsu pálma
Az Abbázia-kávéház előtt…

Az udvari fogat

Reggel, délben vagy éppen este,
Ha átvágyik Budáról Pestre,
A fenség befogat,
A Lánchidon átgurul lágyan
S megjelen a Fürdő-utcában
Az udvari fogat.

Két ló szállitja tisztelettel
Megáll s bámulja minden ember
A kocsit, a lovat,
Egymás hátán kordont csinálunk,
Olyan szenzáció minálunk
Az udvari fogat.

Bécsnek, Berlinnek vagy Londonnak
Lovai száz ily hintót vonnak,
Itt több a hódolat,
Vannak itt szépen toloncházak,
Szemétkocsik, de nincs, csupáncsak
Egy udvari fogat.

A pisze kocsis hogyha köpköd,
S ami a lovak után röpköd,
Tisztelettel fogadd,
A legmagasabb helyről szállt le –
Oh éljen, vivát, gotterhalte
Az udvari fogat!

Ülnek benne rendesen hárman,
És nézzük őket télben, nyárban
S közös a gondolat:
Ha egy szebb asszony ülne benne,
Mindjárt szimpatikusabb lenne
Az udvari fogat…

The post Ezeket érdemes elolvasni! Szép Ernő 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

REGÉNY

Kilenc kis táviró-kisasszony
Oly aggódalmas reggel óta;
Lesik a jelzést: „Semmi, semmi!”
„Ah, jönne bár! Fordulna jóra!”
És illan a perc, száll az óra.

Egy tiszti szolga hozta reggel,
„Válasz fizetve…” – a szöveg:
„Ha nem jő hír, hogy megbocsátott
Ma délig; – jól van! Nem szeret!
Egy kis golyó… Adieu! Megyek!”

Ah, – tízre jár! (A hadnagy úr most
Gyujt káromkodva egy szivarra,
Biztatja bőszen a szakaszt, hogy:
„Át! Jobbra nézz – és indulj balra!”)
„- Tíz óra, hajh!” – „Ma délre halva!”

„Beszterce!” – „Semmi! Gabnaárak!”
„Ez az! – Ujsághírek csupán!”
Az arcuk ég, a szemek könnybe,
Úgy les szorongva mind a hány,
– Kilenc kis szorgos, szürke lány.

„- Tíz óra!” (Valaki e percben
Hölgyére gondol – mosolyog.)
– „Oh, végre!” És megcsuklón, félve,
Mint síró asszony remegése,
Zörren a gép, – s kopog, kopog:
– „Nem haragszom! Rád gondolok!”

A fülledt terem egy sóhajtás,
A zörgő munkazaj pihen…
– S villanó, – fátylas szárnyon szállva
Átcsillan a regény varázsa, –
Rejtett, szerelmes, idegen –

ERDŐN

Nincs messze még! – Tán egy szavamra vár!
– Smaragdlevelek rezgő mélyiben
Halk fényeső. – Ejh, áruló köpeny!
Mért lesked ott? El van végezve már!

Szél zörren át. Futkos tétova nesz. – –
– Most mozdul!… Oh, korhadt fatörzs az ott!
Hát el bírt menni mégis, – itthagyott!
Fülembe cseng: „Utolsó szavad ez?” –

Szörnyű, – e sok fa hogy útamba áll!
Szeret, – szeret! Tudom, megbánta már,
Szeszélyem űzte el, s most nem talál.
Nem válhatunk mi így el! Oh – megyek!

– Már szétsimúlnak mind a levelek,
Az ösvény. – Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,
Az arca ónszínű, mint a halál…
– Most várok még! – néznem kell; hogy remeg!…

RÜGYEK

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!

ÉN SZEGÉNY

Két szemem erővel feszítettem nagyra, kerekre: Nézzen!
És ösztökéltem a lelkem, hogy: serkenjen, kapukat nyisson!
Buzgón azalatt az ujjaimon számláltam titkon
Hányféle a szín, illat, íz – és hánnyal vagyok már készen?
Hol képvetítő-szereit beigazítja a lét, oda mentem,
S csavartam én is a gépen. „Más!” Hogy a hangját, halljam,
Sok néma, leláncolt, bús dolgot megütöttem. Szisszentek halkan,
S én bensőm húrjait konokul, kitartóan eközbe’ figyeltem.
Idéztem a férfiút. – Milyen látása, ereje, hite? Szava.
Ha összeszorítja düh, bolond könny, vágy rezgeti s álom?
Kérdém: milyen a „szerelem” ködétől fátylas aranyesőben szitálón
Mondjuk, – egy temető, – alkony, – hajó, víz, – kis tanya-szoba?
– Cserébe adnom is kellett ó, sokat! Éjet és évet.
S jött sok megtervezett idill, közhely, futó
Perc, habgolyó. És szó, altatni akaró.
De tükrös, éber szemem kerekre-nyitottan csak nézett.
S szóltam: bizonnyal adhat nekem valamit kép, ember, táj, városok?
Lám, sok idegen arc! Szemek, – sok párás lélek-ablak!
Utcák, új hidak, ó templomok. Csak valamit ki ne hagyjak!
És eltökélten minden kriptát, csukott szobát kinyittatok.
Képmás ha rejti előlem titkát szép, ősi mosollyal az ajkán,
Remélve, s szívdobogva órákig állok előtte s kikönyörgöm, kivárom.
Végighúzom a tenyerem sok furcsa, tanagrai kis márványkirályon,
Ó, – most a dolgokat mind kimozdítom. Mögöttük valami van tán!
De nem lelem.
Énbennem vak, siket az Ige és gyökértelen,
Én átkozott üvegvalóm csak átereszt színt, fényt és árnyat,
Énbennem befelé fakadott piros hólyagsebe az életláznak,
Én – Egy-egy nyilalló perc, mint fénysejtés, béna idegre ha rámhat,
Tudom, elevenig soha, sohsem ér,
– Hol az én életem? Mi az élet nekem? Mit ér?

MORVAMEZŐTŐL URÁIG

Apám északról jött. A lelke ércvízű tó,
Mely súlyos hegyek sötétjén küzdve ezerévig szivárgott,
S elnyomva, mély magányban mindent magábaváltott,
Mi titkos, lágy erővel oldó és gyógyító.
Oly szomorún fölényes, mint bölcs, szelíd, komoly,
Egyetlen hű szolgája valami izgága, zsarnoki úrnak,
Kitől rakoncátlan kis úrfiai tanulnak.
– A csigaháza volt egy szép, hűs, okos mosoly.
S gyermeke én…
De én kicsinyebb vagyok, mert érzem, csak nem merem követelni a részem.
Mert kezem egy kilincsen, csak nem mertem soha még felnyitni egészen.
Ha sértve elémvet morzsákat az élet, gőggel a porban otthagyni se merem.
Bár gyűlölet fullaszt, emberséggel fölveszem és ajakammal illetem,
Sőt, – hogy érdemes legyek, önként viselek böjtöt és terhet és jármot.
Ha üt, jogformát keresek, hogy igazát védjem és félreállok.
Mert csigaházam és menedékem az ál-fölényű alázat.
– Mert belezárkózva egyedül vagyok, úr vagyok, senkise láthat,
Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény.
S így tisztelve – kijátszhatom a dolgokat gyengén, ravaszul – apáim gyermeke én.
S lám, furcsa-e, szégyen-e? – Anyám véreit is a vérembe leltem.
Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kislovú had,
Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak,
Kik évezerig „ellenszegülének” bús garral a zsombékos telken.
Hol újudvar állt, finom idegenség, bőárnyú, kegyes királyi palást.
Nem mentek el. Eb ura! Ott különb ember is koccintana nálunk.
Igriccel ittak. Magukét. Szamosszeg a világ, és házuk a váruk!
Igric, ha dicsérve nótába-szerezte, kacagva laktatták torkig a nyavalyást.
Volt, ki paraszttal soh’se szólt, köztük szeges ostorral járt csak.
De nagy pestis-időn haló szemüket ő fogta le csinján.
Másik asszonynak esküdött, hogy gyűrűje ott lesz örökre az ujján,
S egyszer… levágta gyűrűstül az ujját, hogy oda lökhesse elébe: „Lássad!”
…S hogy mindez bennem asszonnyá kicsinyült!
Tudod-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.
Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy. Nem sírok. Kacagva szeretek.
Játszol? – Túljátszom. (Bennem valami nagy álomkomoly!)
Elmúlt? – Nem is volt! (Hol az „örökké” szent babonája, hol?)
Ó, én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá, és szívemre öleljem.
Megáldalak vele, elküldelek vele (előttem nem lehet asszony), hogy kedved teljen.
Így! – (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén.) –
A csigaházam, a váram olyan egy, oly gyönge… olyan én.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Kaffka Margit 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Kiválasztottunk öt verset Kosztolányi Dezsőtől. A költőfejedelem bizony jártas volt számos témában. Még a kártyajátékokat is értette.

A kártyás fölfohászkodik

Ó színek színe, ördög bibliája,
fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,
az élet asztalára dobd oda,
és hogyha aludt a sors ezer évig,
mostan történjék végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hivás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön a sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell?

A kártyás imája

Valami van:
a változás.
Valami van:
mi oly csodás.
Én veszthetek,
de nem vesz el ő,
a félszemmel siró,
félszemmel nevető.
Valami van:
öröm és iszony.
Valami van:
a földi sikon.
Valami van:
ezt érezem,
tapintja velőm
és látja kezem.
És hirdetem
búsan-vigan
és esküszöm:
Valami van.

A sötét párka

Három bús párka áll az élet útján,
a nő, a kártya, a halál.
Ó fátylasarcú, rejtett, furcsa párka,
engem kötényed titka vár.
Nem kérdezem, tündér vagy-e, banya?
A szeretőm leszel száz éjszaka.
Az életem péntekjén fölkereslek,
hozzád őrjöngve fölfohászkodom,
és kérem az igét, a szót, a kulcsot,
lábadra ejtve ráncos homlokom.
Lassú nekem az élet – sokszorozd meg
és adj a láznál lázabb lázakat.
Oly titkos ez a kincsesláda, nyisd föl,
hulljon le róla a kemény lakat.
Pörögjenek most gyorsan minden orsók,
lássak ragyogva, mint még sohasem,
mutass nekem most bölcsőt és koporsót,
bűvös ujjakkal illesd meg a sorsot
és gombolyítsd le lassú életem.

Tenger és vihar

És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
recseg-ropog hajónk,
kegyetlen vashajónk,
hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
A szél, a köd jajong,
hogy sír, jajong
és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
hajrá, tovább, tovább,
mindég tovább, tovább,
csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.

Sötét sziklákon át,
millió poklon át
szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg
és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
ordítoznak: csodát,
csodát, barbár csodát,
s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
s hajrá, hogy minden a habokba halt,
habzsoljuk az otromba diadalt,
mint részeg matróz a nehéz rumot.

A kártyás diadala

Diadal!
Tüzes szekéren, lángnyelvek között,
az illatos nő hozzánk költözött
és száll a dal:
Diadal!
Illatzavar, őrjöngő világ,
rivalganak rettentő trombiták:
Diadal!
Kínálja testét, táncol, hahotázik,
ő a miénk és öleljük rogyásig:
Diadal!
Nem egy a csók, de száz és százezer,
ő most szeret és ő most követel:
Diadal
Csóktól, aranytól részegek vagyunk,
és ordítunk és összeroskadunk:
Diadal!

The post Kosztolányi Dezső és a kártya appeared first on Meglepetesvers.hu.

LÁTTALAK

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
»Édesem, szeretlek!«

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél.
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: »Szeretlek!«

A BEFALAZOTT DIÁK

Valahol, Erdély ősi szögében
Titkos, nagy kőház. Ósdi, mállott.
Alatta mélyen,
Bús boltok alatt süket falak
Őriznek egy diákot.

Század kialszik s új század lobban:
A diák ott vár elfeledten,
Befalazottan.
Lelke babona s árnyak hona,
De ő vár, meg se rebben.

Valami Nagyúr dobta le hajdan.
Tán a várkisasszonyra nézett.
Vagy büszke dalban
Zengett újszerüt vagy keserüt,
Szépet vagy szent-merészet.

Ott vár a diák. (A kőház tornya
Rég leomlott. Okos lakájok
S a sok tivornya
Megölték.) De vár, hogy sír a zár
S hogy fölenged az átok.

S messze, távolban, én érzem, látom:
(Óh, bús babonák vércse-kedve)
Ez az én átkom.
Én várok, lesek, vén könnyeket
Ejtvén egy pergamentre.

PÁRIS, AZ ÉN BAKONYOM

Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.
Pandur-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok és merek.
Hitszegő vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.

Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet magyar síkon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

EGY JÖVŐ KÖLTŐ

Mikor majd a magyar kertekben
Elfogyott az ember: a rózsa,
Marad egy szent, szomoru legény
S annak lesz még sírnivalója.

Jövő legény, be irigyellek,
Aki nótáját akkor zengi,
Mikor a mi nagy, magyar átkunk
Nem sínyli, hallja senki, senki.

DÉLIBÁB-ŐSÖM KÖD-VÁROSBAN

Fekete, komor árnyát
Láttam a Hortobágyon, az Égen.
Száz tornyú Köd-város előtt
Strázsált vad-kevélyen.

Vész-álmú, gyönge Isten,
Ki könnyes gőggel mered a Napba.
Olyan volt, mint én. Esküszöm:
Atyáimnak atyja.

»Atyám, a cifra ködben,
Megállj.« Ő álmodik. »Megállj.« Esengek
S ő szállt sötéten, álmodón,
Mint csoda-felleg.

Köd-város ingott-ringott.
»Jaj, szétszakad mindjárt ezer rongyra,
Atyám.« Rám néz s lép bátoran
Toronyról toronyra.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Ady Endre 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Aludjál, aludjál

Aludjál, aludjál,
Angyallal álmodjál!
Elindult az angyal
Egy fényes csillaggal,
Egy fényes csillaggal,
Egy csengő csengővel,
Asztalra rakható
Szép arany erdővel.
Szép arany erdőben
Kis ezüst házikó,
Házikó közepén
A tündér Anikó.

Anikó szobája
Tele van virággal,
Virággal, madárral,
Cicával, babával.
A virág kinyílik,
A madár danolgat,
Cica a babával
Föl-alá táncolgat.
Ha szemed lehunyod
Sokáig-sokáig:
Meglátod Anikót,
Ő is hogy bokázik.
Tied lesz a kis ház
Az arany erdővel
A fényes csillaggal,
A csengő csengővel.

A hóvirág

A misén ott volt Ida is,
a szép halvány jegyzőleány,
s álmodozó éjszemével
édesdeden nézett reám.
Körültünk az ének zengett,
s beáradt a tavaszi fény.
Az orvos hozzám hajolt és szólt:
„Egy évig sem él ez a szegény.”
Az erdőn át hazakisértem.
Oly halvány volt, olyan fehér,
mint a gyönge kis hóvirág,
mely nyarat, őszt soha nem ér.
És vidám volt, és oly boldog,
mint maga a szép kikelet,
mely friss lombok koszorúit
Bontogatta fejünk felett.

Az erdei fülemile
a bokrok közt dalolgatott.
– Álljunk meg, szólt. És a szemén
egy harmatcsepp, könny csillogott.
– Kis Ida, mért sír? mondja csak!
– Egy mese jut az eszembe,
egy mese, – szólt mosolyogva –
hogy a madár leány lelke.
Az útfélen vadrózsa nyílt.
Szólt: – Hajamba tűzök egyet.
És két bimbót leszakított,
s kalapomhoz tűzött egyet.
És mikor elváltam tőle,
megszorította a kezem.
Utána néztem hosszasan,
s nem láttam többé sohasem.

Április végén

A nap letette arany-koronáját,
s tüzet rakott a Mátra tetején.
Ott piheni ki égi fáradalmát
az erdős Mátra kéklő közepén.
A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály.
Fölötte csak az Est-csillag áll.
Az tartja az ég barna fátyolát,
a földnek éji árnyéksátorát.
Álmodom-e, hogy itt van a tavasz?
A kályha mellett róla álmodunk,
pedig a tél künn csendesen havaz,
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon:
enyhe az est: illatos a virág:
virágzó fák közt kél a holdvilág.
A földön az éj sötét fátyola,
s a fák az éjben mind fehérlenek:
ruhájuk talpig csipke-pongyola,
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág,
fehéren égő örök csillagok,
mi szép vagy te, fehér álomvilág!
Öledben én is csak árnyék vagyok.

Ültünk együtt

Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott, és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.
– Én szép virágom, Rózsakoszorúm!
mért néz reám ily édes-szomorún?

Nem felelt, csak elmosolyodott.
Az Isten tudja, min gondolkodott.

Gárdonyi Géza:
Harmonika

Ó, talán ez igaz sem volt,
ezt csupán csak álmodtam:
nyári estén, csöndes estén
ablakánál állottam.
Fenn az égen csillagezrek,
lenn a földön lágy homály:
valahol a faluvégen
harmonika muzsikál.
Valamelyik parasztlánynak
tiszteleg a Gál fia.
Együgyű kis hangszer biz ez:
csizmadia-muzsika.
S mégis, íme álmodozva
hallgatjuk a muzsikát.
Van abban, van, valami bús,
édes-kedves mélaság,
amihez csak nyári éj kell,
csönd, homály és csillagok,
s egy könyöklő szőke leány,
kinek szeme ránk ragyog.
Egyre messzebb, egyre halkabb
már a mélabús zene:
belévegyül lassankint az
ákáclombok halk nesze.
Aztán újra méla csönd van…
Kél a hold a fák mögött…
Vilma súgja: – Holnap este.
És én súgom: – Eljövök.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Gárdonyi Géza 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!

Vágtat a ló

Vágtat a ló a pusztába’,
Mint a villám, viszi lába,
Ég az ostor szennye testén,
A sarkantyú oldalába’.

Kénye-kedvén rossz katangok
És lapú közt hogy csatangolt,
Kikiálták vén gebének,
S hámba fogták mint bitangot. –

Máskor ugyan jobbnak látták,
Most, silány dög, úgy találták;
Szánakoztak rajta csúful,
S hej, be nehezen sajnálták!

„No mi is lesz már belőle?
Alig van a csontja, bőre,
Lépni sem tud, vagy ha lép is,
Inkább hátra, mint előre!”

Egy az ostorával csörget,
Más teszen rá éles nyerget,
Más kalapját rázza és bőg,
Mint az, aki sáskát kerget.

„Co fel, co fel utoljára!
Lassan-lassan, szegény pára;
Nem gyalázunk, nem böcsmérlünk –
Pénz nekünk a bőröd ára!”

De keresztül úton, mesgyén
Vágtat a ló, a nemes mén:
Oldalában a sarkantyú,
Gyáva ostor szennye testén.

S itt egy darab, ott egy darab,
Itt egy ember, ott egy kalap –
Fakó szekér – csepü-szerszám –
Lovag – kocsis – messze marad.

Jöhet még egy vers? Összeállításunk lent folytatódik.

The post Arany János 5 nagyszerű verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Kislányomhoz

Pici lélek, Ildikó,
mért nem rikkantsz, kis rigó?
Mit bámulsz oly komolyan?
Szemed-szájad épolyan,
mintha mélyen elmerülve,
egy riadt kis néző ülne,
puha párnás páholyában,
e világ vad szinházában.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Babits Mihály 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Túl jégmezőkön

Halott leányka emlékének
A megfagyott öbölben
jégbe szorult a csolnak.
A hallgatás bárányai
melletted vándorolnak.

Mégy lankadón és szelíden,
glóriásan és nézelődőn
a vattás békesség felé
véget nem érő jégmezőkön.

Kibomlott és havas hajad
meglobog és ismét elül.
Világító virágokat
ejtesz a hóba jelül.

Csend van, amikor megállsz,
csendje hótömbnek, jéglemeznek.
Tisztán hallod, amint most
üvegszívem szirmai töredeznek.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Dsida Jenő 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

ÉGIHÁBORÚ.

Ordít a zivatar mord szele, inganak
Már a rengetegek tölgyei, elborúlt
A mennybolt, lebegő barna homály lepi
A vídám liget ernyeit.

Felleg tornyosodik, s ím szakadozva hull
A villám, repeső tűzbe borítja el
A bércet, zuhogó habbal aládörög
A vészből gyüledett vizár.

Hol lengő zephyrek gyönge fuvalmai
A súdár jegenyék hajladozó fölén
Szállongtak, Boreás bús szele ott dühöng
S mindent összezavarva hágy.

A pásztor szalad a förgeteges hegyek
Csúcsáról, legelő nyájai bőgnek, s a
Sűrű bikkek alá búnak el, a hová
A zordon zivatar nem ér.

Jőjj, Émil, suhogó fenyvem alá, hol egy
Kis kunyhót a barátság raka s őriz: itt
Bátran nézzük az ég omladozó vizét
S a völgyet piciny ablakán.

The post Ezeket érdemes elolvasni! Bajza József 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Péntek

Az április megőrült,
még nem sütött a nap,
egy hétig folyton ittam,
így lettem józanabb.
Az április megőrült,
fagyot suhint ma rád,
egy író ír s hetente
eladja a hazát.
Az április megőrült,
csikorgó hó esett,
sokan már elfutottak
s a szívük megrepedt.
Az április megőrült,
vonít a fagy felett,
három barátom elment
s mindhárom elveszett.
Az április megőrült,
vad zápor hullt időnként,
az egyik él, bolond,
s nem sejti, hogy mi történt.
Az április megőrült,
s kiöntött sok folyó,
a másik az nem él már,
agyában két golyó.
Négy napja, hogy megölték.
A harmadik fogoly.
Gyümölcseink lefagynak.
Szájam körül mosoly.
Vigyázz magadra, – hallom,
hogy mindent megtorolj!

Jöhet még egy vers? Klikk lent a következőre.

The post Radnóti Miklós öt varázslatos verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Dankó Pistának

Magyar Héten a magyar cigánynak
Hadd hódoljon a magyar dalos,
Hadd maradjon emléked szívünkben
Könnyharmatos, virágillatos.

Húzd rá cigány, te örök, te áldott,
Virulj mindig, dicső nótafa,
Halhatatlan híred ragyogását
Be ne födje feledés hava!

Zengj nekünk a vásárhelyi térről,
Dorozsmai malomról dalolj,
A szegedi boszorkány varázslat
Szálljon reánk a vonód alól!

Magyar bánat és magyar reménység
Muzsikádban ölelkezzenek,
Magyar múltból a magyar jövőbe
Így marsoljon új dalos sereg!

Diadalmas nótáid szavára
Némuljon az idegen silány,
Húzd szívébe az egész világnak
Igazunkat, szent magyar cigány!

 Jöhet még egy vers? Összeállításunk folytatódik, klikk a lenti linkre.

The post Juhász Gyula öt fontos verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény
csak az eget adja és a földet
a zöld tengert az álcázott gyilkost
ki sok cápát ölt meg és sok halászt.
Fogadd erdőimet mezőimet
hol galamb fészkel szőke nyúl szalad
és fogadj el engem mert végülis
minden én vagyok e zord világon
s én neked ajándékozom magam
egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem
oly hálatelt és oly neked való.

Jöhet még egy vers? Klikk a lenti linkre és folytatódik összeállítás.

The post Kassák Lajos öt legjelentősebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ezúttal néhány kifejezetten könnyed verset szedtünk csokorba, mégpedig a férfi olvasóink kedvéért! Nehogy vers nélkül induljanak locsolkodni! A hölgyeknek csupán jó szórakozást kívánunk a mondókákhoz és sok locsolót hétfőre!

Hol kitérek, hol betérek,
mindenütt egy tojást kérek.
Ha nem adnak, visszatérek,
nagymamától kettőt kérek.
Húsvét másodnapját
örömmel köszöntjük.
Ha tojást nem adnak,
mindnyájat leöntjük.

**** 

Csörög a szarka,
billeg a farka.
Azt hallottam a városban:
a tojás is tarka.
Befestették tarkára,
egy kisfiú számára.
Adjátok a kezembe,
hadd tegyem a zsebembe!

The post 5 jópofa locsolóvers appeared first on Meglepetesvers.hu.

Tavaszi emlék

Tavaszi délután jókedvű társaság
ibolyát szed lenn a Szépasszony-völgyében.
Juliska nem talál: Kevés még a virág.
– Aki engem szeret, ibolyát ad nékem.

Lódul, siet hozzá úrfi és öreg úr:
ez a vallomásnak legkönnyebb formája.
Csak egy sápadt fiú nem szalad, nem mozdul,
pedig neki is van egy-két ibolyája.

Mikor aztán hátramaradtak kettősben,
Juliska mosolygón a szót így folytatta:
– S akit én szeretek, ibolyát kap tőlem.

A fiú erre a kalapját tartotta.

Annuska lelkem

Annuska lelkem!
Szeretsz-e engem?
Szeretsz-e engem, szép kökényvirág?
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra, –
ne nézd, mit mond az irigy világ!

Annuska lelkem,
csókolj meg engem!
Csókolj meg, ha a szivecskéd szeret!
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra,
csak hunyd le, hunyd le szép kökényszemed!

Annuska lelkem!
Ölelj meg engem!
Ha észre vesz is az édesanyád:
Ne nézz se jobbra,
ne nézz se balra,
mintha a nyakkendőm igazítanád.

Jöhet még egy vers? Összeállításunk folytatódik!

The post Gárdonyi Géza öt legszerelmesebb költeménye appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ezúttal a legismertebb magyar költőnő, Kaffka Margit öt fontos versét választottuk ki.

Mély, de mégis szórakoztató gondolatok! Kellemesen hasznos időtöltést kívánunk.

Csend

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– – Ily csendről nem tudok.
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
– – – E csöndet ismerem.

Jöhet még egy Kaffka-vers? Összeállításunk folytatódik.

The post Kaffka Margit 5 nagyszerű verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Harag

Ez egy forró fazék, mellybe a tűz buzog,
Hévsége szikrázik s szüntelenül mozog.
Ha mást nem égethet, magát széjjelfőzi,
S cserépjével mérges tüzét elöntözi

Szegénység

Ez egy búsult térség, puszta és fövenyes.
Tele van tövissel, száraz, hitván, szennyes.
Csak bús barlangjai csikorognak benne,
Hol a szükség semmit hasznára nem lelne.
Rút szelek bújdosnak repdeső fövenyén,
Aki benne bolyong, csak sínlik reményén.
Éhség, rongy, gyalázat találtatnak rajta,
Hova a történet legtöbb embert hajta.
Világunk nagy része e térjen sóvárog,
Sív, rív s az avaron szomorún csavarog.
Itt csak a gazdagok átkoztatnak mindég,
Kiknél egy szegényült mindég kínos vendég.

The post Bessenyei György öt rövid, de tartalmas verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

 Bordal
Tompa Miskához

Sapias, et vina ligves!
Igyál Miska, dicső bor ez!
Hej Mihály!
Hej Mihály!
A bor miatt van a száj.

Recitas vives Licini!
Inni kell barátom, inni!
Nem papolt,
Nem papolt
Horac, de jó bort csapolt!

Mors, fugacem persequitur!
Meghal, a ki fut bortul!
Ne fuss hát!
Ne fuss hát!
Fogd e teli csutorát!

Sabina moerum dióta!
Jár a kancsó szüret óta,
Mihály pap,
Mihály pap!
Legjobb rím reád: a – csap!

Et recumbit minax unda!
Alszik, mint a juhászbunda,
Minden gond,
Minden gond,
Ha a sajtó csöppet ont.

Pede incerto ferebar!
Lábunk bortól tántorog már;
Nagy dolog,
Nagy dolog!
A föld csakugyan forog!

Melpomene, cinge comam!
Koszorút fejünkre komám!
Mit babér,
Mit babér!
A bor ága többet ér!

Serum in coelum redeas!
Élj még soká Miska pajtás!
És igyál,
És igyál!
Míg fejed a sírba száll. 

The post Öt remek vers Szemere Miklóstól appeared first on Meglepetesvers.hu.

A SZERETŐ

Óh Lotti! Lotti, higgyed,
Édes szeretni!
Hát mért kerűlöd Ámor
Rózsaláncait?
Nem messze egy patakhoz
Űltem a minap,
A nimfák énekeltek,
Lopva hallgatám –
Mosolygva énekelték
Ámor hatalmát,
Ámornak élnek ők is,
S hordják láncait.
Óh a szelíd kis istent
Ki nem szeretné?
Nélkűle életünket
Ki boldogítná?
Gyötrődni édesen, és
Égni édesen,
Gond nélkül sírni, lánc közt
Nem lenni rabnak,
Ez sorsa annak, aki
Ámor barátja –
Ó Lotti, Lotti higgyed,
Édes szeretni!
Hát mért kerűlöd Ámor
Rózsaláncait?

The post Ezeket érdemes elolvasni! Kölcsey Ferenc 5 remek verse appeared first on Meglepetesvers.hu.