A versek oldala
Jöjjön Juhász Gyula: Születésnapom verse. Mint nyárfák hárfázása nyári éjen, Olyan magányos és olyan talányos Elzengő ifjúságom, vert reményem. Ma fájón int felém sok régi város És távol táj, hol fiatal fehéren Az élet kacagó volt és világos. S egy húr ezüstje sír, a fája ében, A hold ma sírokon jár s hervadásos Az éjszaka. […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Az utolsó vacsora verse. János a Mester nagy szívén pihen, E tiszta szíven, e csöndes sziven Pihen, de lelke a holnapra gondol S fiatal arca felhős lesz a gondtól. Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalom Hűsen, szomorún a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Béke verse. És minden dolgok mélyén béke él És minden tájak éjén csend lakik S a végtelenség összhangot zenél S örök valók csupán mély álmaink. És minden bánat lassan béke lesz És mindenik gyötrődés győzelem S a kínok kínja, mely vérig sebez, Segít túllátni a szűk életen. Testvéreim: a boldogság örök S […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A szent szarvas verse. Vác fölött, vén erdők alján, Vesztett harcok alkonyatján, Arany gyertya sebzett szarván, Megjelent komor mogorván. Halvány volt a gyertya fénye, Szép pogányság bús reménye, Sápadó arany vak éjbe, Eltűnt erdők sűrüjébe. Látta László, aki szent lett, Látta Géza s elmerengett, Látta Sólom, aki vesztett, Látta igric s könnye […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Temető A hervadás bús pompájában áll most A temető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila õszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére. Egy alacsony pad vár rám pihenőül, Elõtte zöld deszkából ácsolt apró Sírdomb szelíden mosolyog a fényben. Fölöttem magyar égnek végtelenje, Előttem a határtalan magyar táj. E kicsi sírban egy csöpp […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Nincs búcsúzás verse. Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás. Életfolyóim mind tengerre szállnak S az örök égbe tér minden múlás S végtelen minden partja a halálnak. Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás És mindenhol csak múltam tája várhat. Nem búcsúzom, mert múltak tája vár. A régi én talál rám szomorúan, A régi én, kinek […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula – Ősz verse. Opálos színei bágyadt ködében Leszáll reám a kora alkonyat, Kései tűzrózsák nyílnak a réten S az égen a mély csöndesség fogad. Nagy topolyafák gallya hullong gyéren És sötétben hallgat a tó S a kolomp úgy méláz a lomha légben, Mint altató. Hűs szele húz át az ősznek a réten, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Első szerelem verse. Egész szerelmem annyi volt csak: Hogy láttalak, szemedbe néztem, Egy mosolygásod volt csak minden, De nekem elég volt egészen. És én úgy őrzöm e mosolygást, Miként a napsugárt a tenger, Elrejtve mélyen, szomorúan És – végtelen nagy szerelemmel. Még több szerelmes verset ITT találsz Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Még valamit… verse. Múltamba vissza ösvény nem vezet És ködbe fullad az emlékezet. Hogy én is éltem, versekből tudom, Míg topogok egy céltalan uton. Ki egykor új igéket felidéztem, Most némán tűröm meddő szenvedésem. Egy elsüllyedt világ felett Megváltó sírom integet. Mint a kísértetek feljárnak Fáradt fejembe verssorok, A régi öröm és […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Milyen volt verse. Juhász Gyula: Milyen volt… Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Szavak verse. Szavak, csodálatos szavak. Békítenek, lázítanak. Eldöntenek egy életet, följárnak, mint kísértetek. Szárnyalnak, mint a gondolat, görnyedve hordnak gondokat. Világokat jelentenek, meghaltál, ha már nincsenek. Dalolnak és dadognak ők, gügyögnek, mint a szeretők. Ölnek és feltámasztanak: szavak, csodálatos szavak. Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula költeményét. Mi a véleményed a Szavak írásról? […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Október verse. A fény arannyal öntözi még A szőke akác levelét, De ez a fény, megérzem én, Már októberi fény. Az alkony lila fátyla alatt Tarka tehenek hada halad, Vígan elbődül, hisz haza tart, De ez már őszi csapat. A kertben tarkán égő színek, Virágok, dúsan vérző szívek, Rajtuk az este harmata […] Olvass tovább