A versek oldala
Juhász Gyula: November Nem is búcsúzott, elment szótalan, Az ifjúságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig búról és gondról dalolt. Nem is szerettem fanyar új borát, Asszonytalan és pénztelen sorát. Nem is sirattam el, csak csöndesen Elbámulok az eltűnt éveken: És ma sír, zúg, búg, zendül az avar: Holt ifjúságom […] Olvass tovább
Juhász Gyula: A moziban A tarka népek közt jó ülni csöndben S a tarka képeket elnézni jó. Száguldani a múltban és jövőben És látni, hogy gyűl s vész a millió. Szegény apacs hogy ugrál háztetőkön S dúsgazdag úr a yachton hogy lakik, Mulatni a sok póruljárt ripőkön, Míg annyi híres zene hallatik. És jó csodálni […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Május ünnepe A hatalom kiadta a parancsot: Ne legyen ünnep május elsején! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, Csak robotoljon csöndben a remény! És jött a május. Ezer orgonának Lila bugája búgott, a napon Minden bokor virágba öltözött föl És a paréj is megnőtt szabadon. Mint győzedelmi zászló, égbe lendült A jegenye […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Nyár A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek. (Annára gondolok, ki szőke s messze rég.) Kaszálók illatát üzenik esti rétek. (Annára gondolok, emléke enyhe, szép!) A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek. (Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.) Őszünk be közeleg, falevél földre téved. (Annára gondolok és siratom magam!) Köszönjük, hogy elolvastad Juhász […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Nyáréji éberség verse. Benn gyeryafény, künn csillagfényes éjjel, Kapunk tövén elfojtott szevedéllyel Csókok dalolnak szépen, csöndesen. Én hideg párnán ringatom fejem És olvasok. A szavak összevesznek, Szavakból vágyak lesznek S vágyaktól oly nehéz az ágyam. Ki olvas most a nyári éjszakában? Ki gondol most rég elszállott igékre, Latin bölcsességre? Mikor kinézhet az […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Falusi alkony verse. A házak és a lelkek csendje jön, A béke száll nagy, szürke lepedőn. Bús táj fölött, bárányfelhők alatt Ezüstöt önt az estbe a harang. Ballag a nyáj, elbődül boldogan, Már minden lélek s kapu tárva van. A mezőkről az illat lopva jár, Most legbujább, mert elmúló a nyár. A […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A hegyi beszéd verse. A Genezáret holdfényes vizén Mint néma hattyú, halkan ring a csónak, Fáradt halászok félhangon dúdolnak. A Mester arcán boldog égi fény. Ragyog a hegy ezüstös glóriában, A ciprus bűvös illatot lehel, A hold az ég tetőin vesztegel, Köröskörül tavaszi újulás van. Szöllő virágzik dús lankásokon S a kékes árnyból, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Egy régi nőnek verse. A múltak májusába Eljössz-e még velem? A múltak májusába, Mely csupa szerelem. Az én holt ifjúságom A legszebbik halott, Az én holt ifjúságom Vígan föltámad ott. Az én tűnt édenkertem Csupán neked terem. Az én tűnt édenkertem Az első szerelem! Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula költeményét. Mi a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: 48 március 15. verse. Ó régi szép est… tündöklő siker, Mikor jön egyszer hozzád fogható, Dicsőséged az egekig ivel, A deszkáidon tetté vált a szó. Igen, az Ige testté lett, derék És lelkes nézők tapsoltak neked, Színházi est, melyen – ó büszkeség! – A gondolatszabadság született. Aktoraid: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics és a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Március idusára verse. Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Ének Jókairól verse. Nem mondok én ódát dicséretedre, Mint a magyar költészet nagyjai, Furulyaszó az én versem, merengve És andalogva hódol, Jókai! A régi gyermek hálás szíve áldoz Mesemondó, nagy gyermekünk, neked, Ki földeríted a magyar családot, Ha sorsunk egén beesteledett. Száz éve jöttél, vigasznak, csodának És dicsőségnek, Komárom fia, E kis hazának […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Új melódiák verse. Az alkonyat volt mindig a világom. Nem rőt tüzével a tetőkön égve, Csak ha nagy árnya jár az árva tájon. Az alkonyat: a csönd, a bú, a béke. Az alkonyat: a vigasz és a balzsam. Az enyhe árny kegyetlen naptűzésre. Rózsás szegélyű felhők a magasban És itt lenn nagy, […] Olvass tovább