A versek oldala
Íme Pilinszky János versei összeállításunk.
Jöjjön Pilinszky János: Négysoros verse. Alvó szegek a jéghideg homokban, Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet. Jöhet még egy rövid vers? Klikk: rövid magyar versek Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János Miféle földalatti harc verse. Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán mohó idegzetem falánk bozótja nyelt el? Lehet, hogy megfojtottalak a puszta két kezemmel. Köszönjük, hogy elolvastad Pilinszky János költeményét. Mi a véleményed a Miféle földalatti harc írásról? Írd meg kommentbe! Még több szerelmes verset ITT találsz Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Francia fogoly verse. Csak azt feledném, azt a franciát, kit hajnalfele a szállásunk előtt a hátsó udvar sűrüjében láttam lopódzani, hogy szinte földbe nőtt. Körülkutatva éppen visszanézett, s hogy végre biztos rejteket talált: övé lehet a zsákmánya egészen! Akármi lesz is, nem mozdul odább. S már ette is, már falta is a répát, […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Egy szenvedély margójára verse. A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. Az elveszíthetetlent markolássza! Egész szíve a tenyerében lüktet, oly egyetlen egy kezében a kő, és vele ő is olyan egyedül lett. Nem szabadul már soha többé tőle. […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Ne félj verse. Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem, játszom magammal, ennyi az egész, siratni való inkább, mint merész. Bár néha félek, hátha eltemet a torkomig felömlő élvezet, mi most csak fölkérődző förtelem, mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? A házatok egy alvó éjszakán, mi lenne, hogyha rátok […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Elég verse. A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenűl kitárúl. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég amint megkeveri a kávét, vagy ahogy „visszavonúl a […] Olvass tovább
Pilinszky János: Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Olvass tovább
Pilinszky János – Aranykori töredék U. E.-nek Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, a házakon s a házak tűzfalán, a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Apokrif című költeménye. 1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje. A levegőben menekvő madárhad. És látni fogjuk a kelő napot, mint tébolyult pupilla néma és mint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János – A nap születése verse. Sokáig csupán csillagok lakták az égbolt magasát. Pislákoló fényükben a világ sokáig élt örök árnyékban, ezüstszín gyászruhában. A sötétségben ezidőtájt nagyon egyedül vándorolt a föld. Csupán kik egymás közelében laktak, társalogtak egymással, közbe-közbe félálomba merülve, vagy akár az egész telet átaludva, mély álomban és szomorú magányban. A […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Őszi cirkusz verse. Muzsikaszó az esti réten, falu alól, a fák alatt szapora dobszó, s édes, árva trombitahang, trombitahang ! A cirkuszos nép muzsikál, pereg a dobszó és ütemre forog- forog és körb jár a lomha bölcs, a barna medve. Elől a roppant medve és a táncoló bohóc utána, bohóc után a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Aranymadár verse. Alszik a ház, az udvaron elnyújtózva a kocsinyom, kocsinyomban a gizgazok, szelíd halomban a homok. Szál jegenyék ezüstöskéken derengenek a holdsütésben. Csupán Mihály, feje a karján, nem alhatik nyomoru vackán, szólogatja egyre susogva, mintha tulajdon szíve volna, tulajdon szíve, szívverése, egy öreg diófa beszéde: „Ébredj, Mihály, a juhok mellől, emelkedj […] Olvass tovább