A versek oldala
Szabó Lőrinc: Arany nap – Arany Nap, mit mesterkedel? – Készítem a nyarat. – Hát még mit? – Fákat gyártok és tücsköt és bogarat. – Nekem mit? – Búzát, krumplit és szőlőt és mogyorót, s vigyázok rá, hogy legyen a tányérodon spenót. – Borzasztó! Azt nem szeretem! – Nem baj! Ma megeszed, jutalmul télre fényt […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián verse. Félig vízben, félig a parton fekszem az őszi ég alatt; egyszerre ringat és melenget a tenger és a déli nap: szikrázó ujjai becéznek, gyúrnak, gyötörnek édesen, húnyt szemmel és borzongva tűröm, hogy paráználkodnak velem. Húnyt szemmel és borzongva tűröm a nap s a tenger csókjait s testem gyönyörűsége […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A rádió verse. Lóci beteg volt, sírt egész nap, kis testéből sütött a láz, nyűgösködött, tűz-víz gyötörte betegségtől és gyógyulástól egyformán irtózott szegény, mindent kívánt és nem mosolygott se képeskönyvön, se mesén, pedig egy perc, egypercnyi vigasz, ha csak megnyugszik egy kicsit, már álomba ringatta volna teste és lelke kínjait. Végül a […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Mondják, hogy szép verse. Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében s hogy büszke és dacos és rá se nézne oly csúnya, fekete fiúra, mint én. Ő csak kacag, és sóvárogva nézik gúnyos ajkát és álla keskeny ívét, és […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az anyák verse. Csak egy voltak kivétel, az Anyák Szentek és ápolónők: a csodát, a jelenést láttam bennük. A nagy odaadást, az aggodalmakat, a virrasztást, a könnyet, s mind, amit a no szenved, ha otthon dolgozik, a gondviselést. Hogy testileg mi a férj, feleség s a család viszonya, nem sejtettem-kutattam. Valami, éreztem, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az Egy arcai verse. Vagy nem is voltál? S most is magamat szólongatom csak?… Téged láttalak ki az égből, téged rá a világ gyermekeire, szemed sugarát – a magamét! – s mennyei burkodat földiekre, hogy mutathassanak, örök képet, sok múló tünemény: palánk mellett, tyúkketrec tetején nyestem a nyárfát, téged vártalak, s meg […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Tóparton verse. Rigós erdőben bujdosó nap, itt a tó, fekszem csöndesen, a part ring, mintha vinne csónak, a kék vizet nézegetem, és most közelről még a fű is, bármily kicsi és egyszerű is, éppoly gyönyörű, mint a tónak vizéből visszakacagó nap. Olvass tovább
Szabó Lőrinc – Madarak Hogy lármáznak! milyen szemtelenek! Tetszenek és megszégyenítenek s úgy magyarázzák az igazukat, hogy meg kell értenem a szavukat, madár szavukat, hogy ez nem elég és adjak, még, és még, és újra még. Mit tehetek? Nevetek és adok, szalonnabort, kölest és tökmagot, ami akad… Míg kint teszek-veszek, messzirol lesik az erkélyemet, s […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Élek, s hogy meddig verse. Élek, s hogy meddig, nem tudom, Meghalok, bár nem akarom, Megyek, s egész utam titok: Csoda, hogy jókedvű vagyok. Olvass tovább
Szabó Lőrinc: A nyugodt csoda Tudom, semmi, de semmi közötök hozzám, butuska tücskök a fű között, mégis jólesik azt képzelni, hogy mikor, így este, ablakot nyitok, nekem üzentek, sok hű kis barát, lelkendezve, hogy csak szép a világ – és hogy amiként szobámba a rét vigasznak lengeti be fűszerét, a hömpölygő, meleg szénaszagot s benne […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Nincs rád időm verse. Égből hívsz? Hangod még elér, egy percre fölfigyel bennem a vér, aztán csak régi, sötét dühe zúg, mar, mint a lúg. Én poklok rabja vagyok, és már nem tudom, mi a pihenés… Te? – Menj… Neked még otthonod az arany ősz, a kék tavasz: te ráérsz, tied a végtelen, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Miskolc verse. Miskolcon többször laktunk. De alig emlékszem rá… Tűzijáték vakít: avasi ünnep? Egyszer egy hatost kaptam egy nénitől! És villamost ott láttam először, s – mint csöpp gyerek – óriási búzavásárteret. S mit még? Majálist: lacikonyha, tánc! Hogy bámultam a viccmondó cigányt! És látom a Szinvát is: a fa-híd alatt, […] Olvass tovább