Jöjjön Thaly Kálmán – Esztergom megvétele verse.
Sebes viz a Garam, siet a Dunába,
Kurucok tábora éppen ott megszálla.
Rákóczi tábort üt a Garam-torokban,
Perzsia-szőnyegen pihen szép sátorában.
Perzsia-szőnyegen, fényes tigrisbőrön…
Sátor előtt állnak palotások bővön.
Verik a rézdobot, fújják a trombitát,
A sok nyalka kuruc űli a paripát.
Rákóczi tábora torpan a síkságon:
Rákóczi sátora dombon áll magában.
Friss, kerek dombon áll tenapi nap olta:
Nemcsak az a sátor, a domb is csak azolta!
Jó kuruc vitézek csak tegnap dombolták.
A földjét kezekben süvegben hordották.
Urunknak sátora magas helyen legyen.
Szép tábora fölött végig tekinthessen!
Aranyos zászlója lobogjon magasra!
Messzéről mindenki mindjárt megláthassa!
Süveggel hordották, a dombot úgy rakták,
Rákóczi patyolat-sátorát rávonták.
Nagy Rákóczi jár az gyönyörű mezőben,
Rettenetes kardja villog a kezében.
Kardjával fölmutat Esztergom várára,
Vár tornyán lobogó császár zászlajára.
Mire a fényes nap háromszor felsütne,
Hejh, magyar lobogó lesz oda feltűzve!
Szóljatok álgyuim, szörnyen ropogjatok,
Dunának két partja rengjen alattatok!
Hejh! s megbődülének Rákóczi álgyui,
Hejh! S megrendülének Esztergom tornyai.
Amott az vár alatt törik már a falat:
Vég-Esztergom vára, jobb lesz, add meg magad!
Odafent az tokos csak elhivé magát.
Nem adja a várat, berdót igen kajált.
Éjten-éjjel, mikor a lövés elhallgat:
Fényes tigrisbőrén Rákóczi nem nyughat.
Készíti híveit, híres vitézeit:
Fodor és Révay hajdú-ezereit.
Az palotás-ezret, az Esze Tamásét,
Csajági Jánosét, Lócziét, sok másét.
Éjten-éjjel egyszer az álgyu hármat szól:
Hát az a sok kuruc az várra csakúgy nyomúl.
Tüzes garanáttul világos az éjjel,
Hajh! sok anya fia borúl ott bé vérrel!
Hasad a szép hajnal, piros az hegyoldal…
Esztergom várába Rákóczi felnyargal.
Esztergom utcáin szikrát hány patkója,
Esztergom bástyáin lobog az zászlója.
Mikor Esztergomban örömet lőttenek,
Ez versek kevesség azután költenek.
Ha kérded: ki írta? – egy igaz magyar fi,
Igaz örömében – elhigyje akarki.
